Itt a bejelentés: így szállna szembe Donald Trumppal az amerikai elnök által kipécézett sziget

A grönlandi Demokraták pénteken széles körű, négypárti koalíciós kormány bejelentésére készülnek, épp aznap, amikor az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance a világ legnagyobb szigetére látogat – számol be a Reuters.

A KNR közszolgálati csatorna tudósítása szerint a március 11-i választások után széles koalíciós kormány alakul Grönlandon. Az új kormány feje Jens-Frederik Nielsen, az első helyen végző Demokraták vezetője lesz. A kormánykoalícióban kizárólag a másodikként befutott, azonnali függetlenséget követelő Naleraq párt nem fog részt venni.

Az eddig kormányzó Múte Egede pártja, az Inuit Ataqatigiit viszont tagja lesz, ahogy két másik tömörülés is, a Siumut és az Atassut.

Így az öt parlamentbe jutott pártból csak a Naleraq lesz ellenzékben.

A grönlandi pártok közül kizárólag az Atassut nem támogatja a sziget közel- vagy távoli jövőben esedékes függetlenedését a Dán Királyságtól.

A kormányalakítás bejelentése egybeesik J. D. Vance amerikai alelnök grönlandi látogatásával, aki pénteken a Pituffik amerikai katonai támaszpontra utazik. A látogatás egy visszafogottabb változata az eredeti tervnek, miszerint Usha Vance second lady grönlandi kulturális emlékhelyeket és eseményeket látogatott volna meg Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és Chris Wright energiaügyi miniszter társaságában.

A kéretlen vizit felháborodást váltott ki mind a grönlandi, mind a dán kormány körében.

Lars Lokke Rasmussen külügyminiszter üdvözölte a program módosítását.

Donald Trump amerikai elnök számos alkalommal hangoztatta, hogy Grönlandot az Egyesült Államok részévé kívánja tenni, amit a grönlandiak többsége elutasít. Az elnök szerint a sziget létfontosságú az Egyesült Államok biztonsági érdekei szempontjából.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 57