Szergej Szurovikin hadseregtábornok az orosz légierőt vezette korábban.
Október 8-án az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az ukrajnai „különleges katonai művelet” összfegyvernemi főparancsnokául Szergej Szurovikin hadseregtábornokot nevezték ki – írja a brit védelmi minisztérium. Szurovikin korábban az orosz légierőt vezette, majd az Ukrajna déli részén zajló hadműveleteket felügyelte.
Az ukrajnai háború jelentős része során az oroszok csapatoknak nélkülözniük kellett a központi katonai irányítást, leszámítva az április és augusztus közötti időszakot, amikor nagy valószínűséggel Alekszandr Dvornyikov hadseregtábornok töltötte be ezt a szerepet, ugyanakkor azt nem tudni, hogy mennyire volt képes hatékonyan gyakorolni az ellenőrzést a sokféle, gyakran ellentétes érdekű, egymással rivalizáló csoportok fölött.
Szurovikin kinevezése az orosz nemzetbiztonsági tanácsnak a hadi helyzet javítására tett erőfeszítése, ugyanakkor nagy valószínűséggel a tábornoknak meg fog gyűlni a baja az egyre megosztottabb orosz védelmi minisztériummal, amely nem rendelkezik a politikai vezetés által elrendelt ukrajnai célok megvalósításához szükséges erőforrásokkal.
(Képünkön balról jobbra: Szergej Sojgu védelmi miniszter, Valerij Geraszimov vezérkari főnök, Vlagyimir Putyin és Szergej Szurovikin egy 2018 januári, Szíriában rendezett katonai kiállításon)
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221011_Szurovikin_haboru_Ukrajna_foparancsnok