Teherán bírálta az Európai Uniót az iráni tüntetésekkel kapcsolatos brüsszeli álláspont miatt. Azzal fenyeget, hogy az esetleges uniós szankciókat megtorolja.
„A zavargásoknak, gyújtogatásoknak és terrorcselekményeknek semmi közük a békés tüntetésekhez” – hangsúlyozta Hoszein Amirabdollahián azon a telefonbeszélgetésen, amelyet Josep Borrellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott. Az iráni diplomácia vezetője legitimnek nevezte a biztonsági erők fellépését a tiltakozókkal szemben.
Médiaértesülések szerint Brüsszel hétfőn arra készül, hogy a megmozdulások vérbe fojtása miatt szankciókat vet ki Iránra. Teherán arányos választ ígért a lépésre. A diplomáciai kapcsolatok megszakítása és az uniós nagykövet kiutasítása is szóba került. Elemzők szerint ez egyúttal a 2015-ös atomalku végét jelentené, pedig az elmúlt években a felélesztésén fáradoztak a nagyhatalmak.
Iránban több mint egy hónapja országos tüntetések zajlanak a 22 éves Mahsza Amini halála miatt. Amini az erkölcsrendészet őrizetében vesztette életét, miután a fejkendő helytelen viselete miatt letartóztatták. Jogvédő szervezetek szerint eddig legalább kétszázan haltak meg a tiltakozók és a biztonsági erők közötti összecsapásokban. A sérültek és az őrizetbe vettek száma is nagy, újságírókat, fotósokat és kiskorúakat is előállítottak.
Eközben Joe Biden amerikai elnök azt követelte Irántól, hogy a biztonsági erők szüntessék be az alapjogaikat gyakorló tüntetők elleni erőszakot. Hozzátette: az Egyesült Államok a bátor iráni nőkkel van.
Az iráni külügyminiszter egyúttal tagadta, hogy az Iszlám Köztársaság fegyvert szállítana Oroszországnak, és ezáltal aktív szereplője volna az ukrajnai háborúnak. Amirabdollahián aláhúzta: Teherán és Moszkva között létezik katonai együttműködés, de ez nem terjed ki a fegyverszállításra.

Irán azonban több hírforrás szerint is néhány hete úgynevezett kamikaze drónokat szállított Oroszországnak, amelyeket állítólag az ukrán fronton vetettek be. Ukrán jelentések szerint például a múlt héten Sahid-136 típusú iráni drónokkal fontos infrastrukturális létesítményeket támadtak az oroszok a Kijevtől nyugatra lévő Makariv városban.
A hétfői EU-s miniszteri találkozón a Reuters forrásai szerint az iráni drónok ügye az egyik fő napirendi ponttá lép elő.Irán a drónok szállítását is tagadja, Moszkva pedig eddig nem kommentálta a pilóta nélküli repülők vásárlását Iránból. Amerikai műholdas felvételek alapján korábban a nemzetközi sajtó arról is beszámolt, hogy orosz katonai küldöttség látogatott iráni légi bázisokra a drónok tanulmányozása végett.