Index: megzsarolták a Molt Ukrajnából

Az Index értesülései szerint a Molt megzsarolták Ukrajnából. Az olajcég ezért leállította tárgyalásait az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető vállalattal. Évi 8 millió tonna olaj érkezik Magyarországra azon a vezetéken keresztül, melynek felrobbantásáról korábban az ukrán elnök beszélt.

Nem kívánnak közvetlenül tárgyalni az ukrán féllel a Mol vezetői, miután az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta megzsarolta a magyar olajipari vállalatot – írja az Index. Az amerikai titkosszolgálatoktól korábban kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyv szerint Volodimir Zelenszkij „a magyar ipart is tönkretette volna”. Az ukrán elnök indokként oroszpártiságra hivatkozott. A kijelentés 2023. február közepén hangzott el, amikor a Julija Szvrjenko miniszterelnök-helyettessel tartott találkozón Zelenszkij azt javasolta, „ robbantsák fel” a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket.

Az Indexnek – név nélkül – az egyik magyar kormánytag azt mondta, hogy a kabinet tagjai fel vannak háborodva Zelenszkij szavai miatt, és ezt csak tovább tetézi az, hogy az OTP szankciós listára került. Hozzátette: ezért blokkolták az európai békekeret felhasználását.

A Barátság kőolajvezeték stratégiai fontosságú a magyar gazdaság szempontjából, ugyanis vezeték déli ágán keresztül – amelynek a felrobbantásáról az ukrán elnök beszélt – évente mintegy 8 millió tonna orosz olaj érkezik, ezért ennek kiesése súlyos problémát okozna a magyar gazdaságnak.

A portál értesülései szerint a Mol eddig folyamatosan tárgyalt az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnaftával a tranzitdíjakról, amit az ukrán fél két lépcsőben kíván megemelni. Május 15-én az ukrán cég vezérigazgatója egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a Molnak arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére. Megjegyezte azt is, hogy Brüsszelből Ursula von der Leyenéktől azt az üzenetet kapta, hogy

„ha a magyarok így állnak hozzá, akkor nyugodtan állítsák le a barátságon a kőolajszállítást Magyarország felé”.
Mindezek ellenére a cégvezető jelezte, hogy kész a további egyeztetésre.

Az Index információi szerint a fentieket a Mol egyértelműen zsarolásként értékeli, így nem kívánnak közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukrán féllel, mert értelmezésük szerint ebben az esetben csak a további zsarolásoknak engednének.

A portálnál úgy tudják, hogy a Mol vezetése minderről – a „zsarolási kísérletről” – tájékoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, illetve felvették a kapcsolatot a kijevi magyar nagykövettel is, hogy tegyen lépéseket az ügyben.

Zelenszkij dühében a Barátság felrobbantásával akart ártani a magyaroknak
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy fel kellene robbantani a Barátság kőolajvezetéket – szerepel a The Washington Post által megszerzett titkos amerikai hírszerzési jelentésekben.

Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/mol-zsarolas-ukrajna-olajszallitas-zelenszkij.771367.html

Részvény: