Leginkább egy apokalipszis utáni világot bemutató mozifilmre emlékeztet a 82 napig tartó ostrom után májusban orosz kézre került dél-ukrajnai város, Mariupol. A nyugati fegyverek mellett így az is védekezésre serkenti az ukránokat, hogy láthatják, milyen élet vár rájuk, ha a „felszabadítók” elfoglalják lakóhelyüket.
Nem sok valósult meg azokból az orosz ígéretekből, amelyek szerint egyből megkezdődik az Azovi-tenger partján fekvő, egykor több mint félmilliós Mariupol helyreállítása. A romok eltakarítása lassan halad, a megszállók főként fűthetetlen, emberhez méltó életre alkalmatlan betonkockákba kísérlik bekényszeríteni az otthon nélkül maradt, még Mariupolban lévőket. Bár a városból viszonylag kevés információ szivárog ki, az ukrán hatóságok által üzemeltetett chatbox rögzíti a név nélkül nyilatkozók beszámolóit.
Ezek szerint a városban továbbra is alig van áram és vezetékes víz, s élelemből sincs elegendő. Míg az ostrom utáni hetekben rendszeresek voltak a segélyszállítmányok, július elején Oroszország leállította a folyamatos szállítást, így kígyózó sorok alakulnak ki az alkalomszerűen érkező élelmiszer- és egyéb segélyeket osztó pontokon. Az üzletek jelentős része továbbra is zárva van, a romok alatt továbbra is maradtak holttestek, s a város közterein,
még a játszótereken is ott vannak a kényszerből nyitott temetők.
Zárt város
Mariupolban jelenleg mintegy 150 ezren élnek, s a távozás igencsak bonyolult. Csak az hagyhatja el a települést, illetve az mozoghat viszonylag biztonságosan a városban, akit az oroszok ellenőriztek a négy filtrációs avagy szűrőtáborban. Ezeken a helyeken a megszállók ellenőrzik az embereket:
a személyes iratok megvizsgálásával, kihallgatásokkal, illetve a nacionalista tartalmú tetoválások utáni kutatással igyekeznek kiszűrni azokat, akik veszélyt jelenthetnek az orosz hadsereg és a kollaboráns városvezetés számára.
Meg nem erősített források szerint már mintegy tízezer olyan mariupoli polgárt tartanak fogva, akik valamilyen okból gyanúsak lettek a megszállók számára. A filtrációs táborokban állítólag egyáltalán nincs orvosi személyzet, így már többen meghaltak a fogvatartottak közül.
Mivel nincs elég vezetékes víz és a szemétszállítás sem indult meg, továbbra is terjednek a fertőző betegségek. Az emberek jelentős része a közeli folyók, illetve tavak vizét issza, Mariupolban több alkalommal is felkapta a fejét a kolera és gyakoriak a más, hasmenést okozó kórok is. A kórházakban is embertelen állapotok uralkodnak: állítólag minden ötödik beteg meghal – jórészük valamilyen fertőzés miatt – ez pedig azt jelenti, hogy a halálozási arány négyszeresére nőtt a háború előtti időszakhoz képest.
Minden jel arra utal, hogy Oroszország végleg rá akarja tenni a kezét Mariupolra: Moszkvában olyan – aligha megvalósítható – terveket tettek közzé, amelyek szerint a várost három éven belül helyreállítják, és a korábban a nehéziparáról ismert települést valódi üdülőhellyé alakítják át. Míg az üdülőkből nem sok látszik, annak több jele van, hogy az orosz hadsereg erődítési munkálatokat végez, hogy később képes legyen egy esetleges ukrán ellentámadás visszaverésére.
Népszavazás orosz módra
Mariupolban – ahogy az ugyancsak orosz megszállás alá került dél-ukrajnai városban, Herszonban is – néhány héten belül népszavazást terveznek az Oroszországhoz való csatlakozásról, s a szervezőket az sem zavarja, hogy ha valahol, akkor a rommá lőtt városban aligha lehet szabályos referendumot tartani.
A mariupoli helyzet, illetve a 2014-es harcok során orosz, illetve a moszkvapárti szakadárok kezére került városokban uralkodó viszonyok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kijevi kormány ellenőrzése alatt maradt településeken élők, illetve az ukrán hadsereg katonái a vártnál jóval elszántabban harcolnak az oroszok ellen. A morált az is javítja, hogy miután az ukrán hadsereg több város feladására kényszerült a Donyec-medencében, délen, Herszon körzetében a kormányerők ellentámadásba lendültek és több kisebb települést is visszafoglaltak a megszállóktól.
Míg 2014-ben a Krím valóban gyakorlatilag puskalövés nélkül került az udvarias zöld emberkék – az orosz hadsereg jelzés nélküli katonáinak – a kezére, most továbbra is sokan jelentkeznek, hogy csatlakozzanak a hadsereghez. Kijevi adatok szerint már több százezren jelentkeztek a hadseregbe, illetve a területvédelmi erőkhöz, ám a veszteségek olyan magasak – naponta százra teszik a halálos áldozatok és négyszázra a sebesültek számát –, hogy lassan Ukrajna kifogy a hadra fogható férfiakból.
Kényszersorozás
Éppen ezért a zavar jelei is látszanak. Miközben az önkéntesek egy részét elutasítják – valószínűleg azért, mert nem rendelkeznek katonai ismeretekkel – több városban polgári ruhás „kényszertoborzók” járják az utcákat és önkényesen megszólítanak olyan fiatalokat, akik alkalmasnak látszanak a katonáskodásra. A legtöbb ilyen esetet az orosz határ közelében lévő Harkivban észlelték, ott már külön csoportok alakultak a közösségi oldalakon, amelyek arról tájékoztatják a tagokat, a település melyik részén bukkantak fel az erőszakos toborzók. Az erőszakkal besorozott katonák jelenléte a frontokon ugyanakkor hosszabb távon feszültséget teremthet és ronthatja az önkéntesek egyelőre jó morálját is. „Büszke vagyok arra, amit a hadseregben tettem, és feldühít, hogy a hivatásomat egyes rohadékok megbüntetésének színvonalára süllyesztik le, ez ugyanis nagyon megalázó” – írta egy főtörzsőrmesterként szolgáló ukrán önkéntes egy FACEbook-posztban.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július közepén arról beszélt, egy egymilliós hadsereget akarnak létrehozni, amellyel tovább folytatják a déli offenzívát és elérhetik Herszon felszabadítását. Kérdéses azonban, hogy a most hétszázezresre felduzzasztott ukrán hadseregben szolgáló katonák mennyire lesznek képesek olyan eredményesen harcolni az orosz hadsereg ellen, mint a háború első hónapjaiban frontvonalba vezényelt, komoly harctéri tapasztalatokat szerzett fegyveresek. Utóbbiak ugyanis jórészt már nem harcolnak: sokuk meghalt, s több hónap frontszolgálat után az életben maradtakat is ki kell vonni a tűzből, mert tönkreteszi őket a folyamatos stressz.