Így válik nyugati kiképzőtáborokban ütőképesebbé az ukrán hadsereg

Tízezer ukrán katona kiképzésére vállalt kötelezettséget Nagy-Britannia, s a harcokra való felkészítés már javában tart a szigetország támaszpontjain. A britek mellett az amerikaiak is képeznek ukrán katonákat, s a nyugati fegyverek kezelése mellett a városi hadviselés begyakorlása is tananyag.

„A városi harcokra való felkészülés a legfontosabb, ez ugyanis a legveszélyesebb. A brit oktatóknak nagy tapasztalata van Irakból és Afganisztánból. A mi feladatunk, hogy a tudást adaptáljuk az ukrajnai viszonyokhoz, s így ki tudjuk űzni az orosz megszállókat az országunkból” – ezt az egyik, Szerhijként bemutatkozó ukrán katona mesélte amerikai újságíróknak. A tízezer kiképzendő fegyveres egy része egy olyan – biztonsági okokból meg nem nevezett – támaszponton gyakorol, ahol korábban a britek az észak-írországi katolikus fegyveres csoport, az IRA ellen készültek.

A hazájukba néhány hetes tanulás után visszatérő katonáknak állandó fegyverropogás közepette, sűrű füstben kell megtisztítaniuk a feltételezett ellenségtől az épületeket. A britek, akik vállalták, hogy 120 napon belül kiképzik az orosz agresszió által sújtott országból érkezőket, a városi harc mellett a nyugati fegyverek használatát is megtanítják az ukránoknak, és felkészítik őket az elsősegélynyújtásra is. Az első csoportok júliusban érkeztek és már legalább kétezren vissza is tértek hazájukba, hogy felváltsák a harcoló alakulatok tagjait. A környezetet az ukrán hadsereg és titkosszolgálatok képviselőinek segítségével úgy alakították ki, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a jelenlegi harcok színteréhez, még az „ellenséges” járművekre is felfestették az orosz támadók által használt jelzéseket, köztük az offenzíva jelképének számító nagy latin Z betűt.

Bár a kiképzők oktatják a nyugati fegyverek – például vállról indítható páncéltörő rakéták – használatát is, a legtöbb leendő ukrán katona az AK-47 Kalasnyikov géppisztolyok valamelyik változatával gyakorol a legtöbbet. A britek – akik eddig 2,3 milliárd fontnyi katonai segítséget nyújtottak Kijevnek, külön a kiképzés céljaira több száz AK-47-est vásároltak.

Képünk illusztráció© AFP / THIBAUD MORITZ

Túlélni az első heteket

A brit kiképzők szerint az érkezőknek alig van katonai tapasztalata, ám mindannyian motiváltak. „Tanulni, gyakorolni és megint tanulni akarnak” – mesélte Craig Hutton, a program vezetője. A négy támaszponton zajló oktatásban mintegy ezer brit katona vesz részt, de érkeznek instruktorok Kanadából, az USA-ból, Hollandiából és Új-Zélandról is. A brit szakértők az is elismerik, hogy a néhány hetes kurzus nem elégséges ahhoz, hogy felkészítsék az újoncokat a városi harcot jellemző káoszra. „A cél, hogy annyit megtanuljanak, hogy túléljék az első heteket, ami alatt valóban profikká válhatnak. A valódi harci körülmények között valószínűleg egy hét alatt többet tanulhatnak, mint amennyit mi adhatunk nekik” – magyarázta Hutton.

A képzési programot Boris Johnson brit miniszterelnök hirdette meg júniusban. A nyugati államok már korábban is képeztek ki ukrán katonákat: az Operation Unifiert még 2015-ben – akkor amikor javában dúlt az első kelet-ukrajnai háború – hirdette meg több nyugati ország, egyebek mellett Kanada, Svédország, Hollandia és Új-Zéland és az utóbbi hét évben már 35 ezer ukrán katona végezte el a rövid kurzust. Folynak oktatások Lengyelországban is, ott az ukrán fegyveresek a komolyabb nyugati fegyverek – például a HIMERS mobil rakéta sorozatvetők – alkalmazását sajátítják el.

Képünk illusztráció© AFP / THIBAUD MORITZ

Amerikai programok

Az európaiakhoz hasonlóan az amerikaiaknak is megvannak a maguk kiképzési programjai. Ukrán főtisztek tanulnak például a Kansas államban lévő Fort Leavenworth-ban lévő akadémián. Fort Leavenworth-ot sokan ismerik Közép- és Kelet-Európában. Az 1990-években az ukránok és az oroszok még együtt vettek részt az egyéves programokban, ám amikor az egykori Varsói Szerződés több tagállama – egyebek mellett Magyarország – 1999-ben belépett a NATO-ba, az oroszok elmaradtak. „A szovjet típusú oktatás az alárendeltségről szólt és lenevelte az embereket a független gondolkodásról. Nálunk az elemzésen van a hangsúly, olyan valódi szakértőkké válnak a tőlünk kikerülő főtisztek” – mondta a Kansas Egyetem professzora, az orosz származású Vitalij Csernyeckij.

A harcokban közvetlenül részt vevő ukrán katonák több csoportját április óta a Nyugat-Európában lévő amerikai támaszpontokon is képzik. „Az oktatás azokra a korábbi kurzusokra épül, amelyeket az ukrán katonák más központokban kaptak. A tananyag része a radarrendszerek és páncélosok kezelése, illetve az USA által adott katonai felszerelések használatának begyakorlása” – nyilatkozta április végén John Kirby, a Pentagon szóvivője.  A programokhoz kanadai szakértők is csatlakoztak, ők az M-777-es tarackágyúk kezelését tanítják.

Az amerikaiak egyébként már 2014 óta oktatják az ukrán különleges alakulatok katonáit, s katonai elemzők szerint nem kizárt, hogy az utóbbi napokban történt krími robbantások egy részét pont azok a fegyveresek hajtották végre, akiket az USA-ban készítettek fel az amerikai zöldsapkások kiképzői.

afp A Donbass ukrán zászlóalj önkéntesei gyakorlaton vesznek részt a Dnyipropetrovszk és Donyeck megye határán lévő táborukban 2014. április 26-án.© AFP / ANATOLII STEPANOV

Önkéntes oktatók

Míg az USA közvetlenül Ukrajnába nem küld kiképzőket, sok amerikai önként utazott az országba, hogy segítsen. Egyikük, a hatvan éves Perry Blackburn, aki 34 évet töltött az amerikai hadseregben. „Súlyos pazarlás lenne, ha a tudásomat nem használnánk ki valós időben. Már nagyon sok halált láttam, meg akarom állítani a vérontást. Eszközöket kell adnunk az emberek kezébe ahhoz, hogy megvédhessék magukat” – magyarázta Blackburn, miért utazott az amerikai hatóságok figyelmeztetése ellenére a volt szovjet tagköztársaságba.

Az új eszközök használatát és a harci taktikát tanító Blackburn Afganisztánban is megfordult, 2001-ben az amerikai különleges egységek tagjaként, lóháton érkezett az ázsiai országba.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220820_ukran_hadsereg_kikepzes_nagy_britannia

Részvény: