Így keresi a magyar mentőcsapat a romok között rekedt túlélőket Törökországban – videó

Több magyar kutató-mentő csoport dolgozik a földrengés által érintett országokban.

Több magyar mentőcsapat is dolgozik Törökországban a hétfői földrengések sérültjeinek kimentésén. A hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet csütörtök kora reggelig már 17 túlélőt ásott ki egy Antakya városában lévő húszemeletes épület romjai közül.

Elutazott Törökországba a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata is, amelynek tagjai is több embert találtak meg és segítettek kiszabadítani. Ez a szervezet több videót is megosztott a munkájáról, legutóbb azt mutatták be, hogyan bukkantak rá száloptikás kamera segítségével egy nőre, akit aztán sikerült a felszínre hozni.

A csapat beszámolói szerint az elmúlt két nap során egy 15 éves fiú, egy másfél éves gyerek és a nagypapája életét is megmentették.

A Pest megyei szervezet nem az állami mentőcsapat tagjaként indult a bevetésre: ngo-ként, vagyis nem állami mentőszervezetként, saját színekben van jelen.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20230209_magyar_mentocsapatok_foldrenges_torokorszag

Részvény: