Hova lehet menni, amikor minden zárva van?

Az ünnepek alatt rendhagyó forgatókönyv lép életbe többek között az élelmiszerboltoknál, patikáknál, postáknál. Ha mégis szükség van valamire, akkor azért van megoldás.

A karácsonyig tartó időszakban a boltláncok – köztük a legnagyobb élelmiszerláncok egységeinek egy része – meghosszabbított nyitvatartási idővel működnek.

December 24-én (pénteken) a törvényi szabályozás szerint 14 óráig lehetnek nyitva, ám az Országos Kereskedelmi Szövetséghez (OKSZ) tartozó láncok – Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Tesco, Spar – legtöbb egysége 12 órakor bezár. Az áruházi dolgozók pihenése, családi ünneplésük segítése érdekében döntöttek így az OKSZ tagvállalkozásai. A munkavégzés során a járvány miatt rájuk háruló nagyobb terhek miatt is több pihenőidőre van szükségük.

A barkácsáruházak és a bútorláncok boltjai már egy nappal korábban „befejezik”, 24-én már nem nyitnak ki.

A KÉT ÜNNEP KÖZÖTT DECEMBER 27-TŐL (HÉTFŐ) 30-IG (CSÜTÖRTÖK) A MEGSZOKOTT NYITVATARTÁSI MENETRENDBEN MŰKÖDNEK MAJD A BOLTOK, DECEMBER 31-ÉN (PÉNTEKEN) PEDIG BOLTFÜGGŐ FORGATÓKÖNYV LESZ ÉRVÉNYBEN.

2022. január 1-jén (szombaton) szinte minden bolt zárva lesz, január 2-án (vasárnap) a megszokott, a többi naphoz képest pár órával rövidebb ideig lesznek nyitva. Január 3-tól (hétfő) pedig „minden kezdődik” elölről.

Így tehát a legnagyobb boltláncok egységei zárva lesznek 24-én 12 órától, és 25-én és 26-án sem nyitnak ki. Ebben az időszakban is lesznek azért üzletek, ahol lehet majd élelmiszert vásárolni.

AZ ÉV SORÁN ÉJJEL-NAPPALI ÜZEMMÓDBAN MŰKÖDŐ KISEBB ÜZLETEK EGY RÉSZÉRE SZÁMÍTANI LEHET.

Ugyanígy a benzinkutas boltok (Mol, OMV-Spar, Lukoil-Despar) is bevásárlási célpontok lehetnek, ha valami elfogyott otthon.

A legtöbb patika is zárva lesz az ünnepi időszakban, de az ügyeletes gyógyszertárak elérhetőek lesznek. Ezeket az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) patikakeresőjében lehet megtalálni.

A Magyar Posta is elkészítette az ünnepi forgatókönyvet. E szerint a posták december 24-én a szombati munkarendet követik, de legkésőbb aznap 12 órakor bezárnak, majd december 25-én és 26-án zárva tartanak. A két ünnep között (vagyis 27-től 30-ig) a normál menetben működnek. Szilveszter napján délig lehet postára menni, másnap ismét zárva lesznek, január 2-án a vasárnap általában nyitva lévő postákkal lehet számolni. Január 3-tól ismét a rendes nyitvatartási rend érvényesül.

https://index.hu/gazdasag/2021/12/21/hova-lehet-menni-amikor-minden-zarva-van-/

Részvény: