A napokban több hazai újságírót is lépre csalt egy, inkább a francia közvéleménynek szóló politikai üzenet. Hiába vették sokan készpénznek az elhangzó ígéretet, a megoldókulcs, amivel hipp-hopp talpra lehetne állítani a francia atomerőműveket, ismeretlen. Megpróbáljuk érthetőbbé tenni, miért inkább a címben is megfogalmazott tétel a realitás.
Ahogyan legutóbb, alig néhány hete a németországi atomerőművek üzemidő hosszabbításának ügyében is, a napokban a franciaországi nukleáris flotta akut problémájának megoldására tett ígéret esetében is tévútra futott a magyar sajtó értelmezési kísérlete. Arra épp csak utalni érdemes, hogy Agnès Pannier-Runacher, az energetikai átmenetért felelős francia miniszter a napokban nem azt mondta, hogy a télen újraindítják vagy újraindítanák az összes atomerőművüket.
Sőt, azt sem sem mondta, hogy az összes bezárt atomreaktort 2023. február végéig a franciák beüzemelnék. Ez utóbbira egyébként nincs is mód, mivel a 14 darab „bezárt”, vagyis leszerelt egység közül a legfrissebb, a Fesselheim erőmű két blokkja is már bő két éve áll, az amúgy hétreaktoros Chinon erőműnek pedig a három leállított blokkja közül a legutóbbi egység már 32 éve megtette ugyanezt. És ezek a reaktorok már „soha többé nem indulnak sehová”.
A francia miniszter arról beszélt, hogy az előttünk álló telet át kell vészelnie az országnak, hogy a francia földgáztárolók a reméltnél két hónappal korábban megtelhetnek, és hogy az állami energiamamutot előző nap a kormányfő, Elisabeth Borne kérte meg arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ne kelljen újraindítani leállított szénerőműveket. Agnès Pannier-Runacher szavai szerint „az EdF elkötelezett amellett, hogy ezen a télen” bekapcsolja az összes, most nem termelő, aktív erőművét.
Ezt írta meg – a magyar sajtóban készült olvasatok többségéhez felhasznált – Yahoo is, csak a tételmondat („a francia villamosenergia-ipari óriáscég kötelezettséget vállalt arra, hogy idén télen újraindítja atomreaktorait”) végül torzult és leegyszerűsödött. Az ehhez képest a magyar sajtóban megjelent verzió különbsége talán kicsinek tűnik, azonban a nukleáris ipar kommunikációjában gyakran ezek az apró nüanszok jelentik a fekete és a fehér határán a különbségeket.
Hosszú a hibalista
A francia atomipar problémáiról – ahogyan az átalakuló, újraszervezésre kényszerülő francia energiaszektorról – többször közöltünk elemzést. Legutóbb azt vettük végig, hogy az áprilisban még az elnöki duplázásra készülő Emmanuel Macron miért Belfortban hangoztatta, hogy elhozza majd az új francia nukleáris reneszánsz korát – és hogy az ott elhangzó ígéretei mindezt hogyan és miért nem támasztják alá.
Egy hónapja azt is megírtuk, hogy a zömmel a Rhone és a Garonne partjára épített francia atomerőművek – a folyók vizének túlmelegedése és alacsony vízállása miatti – leállása, és a franciaországi áramellátás gerincét adó atomerőmű-flotta több mint felének „letérdelése” valójában miért nem csupán francia probléma, miért hasonló ez a paksi atomerőmű dunai problémájához, illetve miért baj az, hogy az atomipar építési és engedélyezési protokollja az éghajlat- és klímaváltozási modelleket nem építi be a számításaiba.
A francia atomenergia-szektornak azonban ennél is jóval mélyebb és összetettebb a problémája. Olyan, amely önmagában nemcsak azt teszi kétségessé, hogy az 56 működési engedéllyel rendelkező egységből a jelenleg áramot a hálózatra nem termelő 32 reaktor közül a tél beálltáig – vagy akár jövő februárig – hány blokk is állhat majd vissza a termelésbe, hanem azt is, hogy valaha is erre a „teljes fegyverzetbe állásra” sor kerülhet-e még.
Bajban az arzenál
A hivatalos iparági adatokat is közlő Nukleáris Világszövetség (WNA) honlapján elérhető információk szerint 2022. augusztus végén 32 blokk volt offline, nem áramtermelő állapotban Franciaországban: 14 javításon, illetve „korróziós problémák kivizsgálásán” volt, 18 pedig „rutin karbantartás” alatt állt.
Ahogyan korábban is írtuk: a francia nemzeti önmeghatározás és globális nagyság egyik sarokpontja a francia nukleáris arzenál, és ebben beletartozik a hadászati és az energetikai célú atomtechnológia is. A ma működő francia áramtermelő atomerőműveket a hetvenes és a kilencvenes évek vége között építették és üzemelték be. A rendszerről ugyan a magyarországihoz hasonlóan az a hír járta, hogy az olcsó áram letéteményese, de ezt 2012-ben egy állami számvevőszéki vizsgálat már cáfolta.
A francia atomerőművek nemhogy olcsón nem termelik az áramot, de a struktúrának a fenntartása is elképzelhetetlen már a folyamatos állami támogatás nélkül. Ez legutóbb ott vált világossá, amikor idén júliusban az államnak meg kellett vennie az EdF (Électricité de France) nem állami részvényhányadát, hogy a céget ne vigye csődbe az általa cipelt 65 milliárd eurós veszteség. A 2005-ben 33 eurós árfolyam bevezetett papírokat az állam 11,86 euróért vásárolta vissza – miközben az már kevesebb, mint 9 euróért forgott a piacon.
Mindez annak is következménye, hogy a francia nukleáris blokkok öregednek, a cseréjükre pedig nem látszik megoldás – leginkább azért, mert ez a technológia ebben a volumenben kifejezhetetlenül drága. Ráadásul a francia atomiparban jelentős a szakemberhiány is. A szakmai és humán deficit belföldi kezelhetőségét az pedig csak még nehezebbé teheti, hogy az EdF jelezte: építene többek közt Csehországban, Indiában, Lengyelországban és Szlovéniában is. Sőt akár egy újabb brit kalandot is bevállalna – miközben a Hinkley Point C építkezés (sok más probléma mellett) éppen azt tette nyilvánvalóvá, hogy az EdF-nek korlátozott a mérnöki és építési kapacitása.
Cattenom
Júniusban az egyik legnagyobb erőműben, a luxemburgi határtól mindössze 20 kilométerre épült, 4×1300 MW-on termelni hivatott Cattenom-i atomerőműven leállították a 2-es reaktort. Ezzel mind a négy reaktort kivonták az áramtermelésből, és azok off állapotba kerültek, amire itt még nem volt korábban példa. Az 1-es blokkon korábban üzemanyagfeltöltést és mintegy 12 ezer “karbantartátsi tevékenység” elvégézését jelentette az EdF, de amikor áprilisban a luxemburgi média azt kezdte pedzegetni, hogy a 3-as blokk leállítása érzékeny helyen megjelent “korrózió jelei” miatt történt, a francia energiacég még csak maszatolt. Azt közölték, hogy a leállást március 26-án „megelőző ellenőrzések elvégzése érdekében” rendelték el, de később, amikor a 4-es blokkon is már „szakértői értékelések” zajlottak, az egész mentegetés okafogyottá vált – és az EdF is átírta a hivatalos közleményét.Júliusban, amikor a 2-es reaktort is hasonló indokokkal leállították, a luxemburgi kormány már hivatalosan bírálta az erőmű vezetését, és luxemburgi-francia kormányközi egyeztetést sürgettek annak tisztába tételér: valóban reális-e, hogy az eredetileg 2026-2031 között bezárásra ítélt erőmű üzemidejét a franciák legalább 2035-ig kiterjesztenék. A Cattenomi 2-es blokkja két hét leállást követően, július végén visszatért a termelésbe. Az EdF augusztusban pedig azt közölte, hogy az év végéig még két blokkot szeretne visszakapcsolni.
Már rég nem zsinórtermelés
A termelési méretet nézve Franciaország 2020-ban elveszítette a második helyét a világban, és Kína mögé szorult. Ennél sokkal rosszabb, hogy – ahogy a külön Franciaországról szóló fejezetet (France Focus 82-95. oldal) is tartalmazó WNISR 2021-es évkönyvében olvasható: az év majdnem felében, 169 napon keresztül 20 vagy több blokk állt (egy évvel korábban ez a 46 százalék csak 29 volt), ám 335 napra már az volt mondható, hogy legalább 10 blokk állt. Az év bármelyik napjára pedig az, hogy legalább 6,7 GW kisesett a termelésből – vagyis gyakorlatilag hat blokk nulla termelési kapacitással volt jelen a rendszerben.
Ez akkor is sok, ha az EdF – a paksi atomerőműhöz hasonlóan – rendre „tervezett” leállásokról és karbantartásról számolt be a nyilvánosságnak, pláne, hogy a nem tervezett kiesések is 1,3 és 175 nap közötti időt raboltak el a blokkok termeléséből, és a további elérhetetlenségek is 44 százalékos növekedést mutattak a várható kiesési időtartamhoz képest. A romló adatok még szemléletesebbek az éves termelési adatokat összevetve. A francia nukleáris áramtermelés 2005-ben érte el a csúcsát (431,2 TWh), ám 2020-ban már csak 335 TWh volt a „termés”, ami még az előző évhez képest is 11,6 százalékos csökkenést jelentett. És Franciaországban a 2020-as éves termelési eredmény már zsinórban az ötödik év volt 400 TWh alatt. 2021-ben a hivatalos statisztika szerint ez a mennyiség alig haladta meg a 379 TWh-t
Áprilisban, amikor Macron még az újabb elnökségéért kampányolt, az EdF az idei évre érvényesnek tekintett áramtermelési várakozásait 295-315 TWh-ra csökkentette, majd azt is bejelentette, hogy 2023-ban sem az addig prognosztizált 340-370 TWh-ról volna érdemes beszélnie, és 300-330 TWh-ra vitték le a célszámokat. Az idei termelési számokon viszont a 32 álló reaktor valószínűleg tovább fog faragni.
EPR és EPR 2
2005-ben a francia nukleáris ipar még arra készült, hogy 2020-tól kezdődően évente legalább egy EPR típusú reaktort megépítve kezdi meg a generációváltást, és épít meg legalább 40 új blokkot, csakhogy a meglévő termelési kapacitást fenntartsa. Ennek első, afféle pilot-tétele volt az a Flamanville-3 blokk, amely máig nem készült el, és amelynek építése a legutóbbi fogadkozások szerint 2023-2024-ben fejeződhet be. Aztán kezdődik majd a tesztelés.Ez utóbbival kapcsolatban viszont nemcsak azért érdemes a finn Olkiluoto-3 eddigi eredményeire is néhány pillantást vetni, mert ez az új reaktor is éppen a franciák keze munkája, hanem mert a tavaly decemberben – szintén sokéves késéssel és jelentősen megdrágulva elkészült – bekapcsolási engedélyt kapott erőmű tesztelése során idén előfordult már jó néhány meghibásodás. Volt olyan is, hogy belefagyott a rendszer egy szoftverfrissítésbe, legutóbb pedig egy turbinahiba állította fejre az infrastruktúrát.Ráadásulkiderült: az új építések sokkal többe fájnak majd a francia gazdaságnak, mint azt korábban gondolták. Mindenesetre az Areva csődbe jutását megoldani hivatott EdF egy újabb, olcsóbb típuson kezdett el dolgozni. Ennek azonban nincs még „kézzel fogható bizonyítéka”, és csak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy az EPR 1 a kukába került.A WNISR 2021-es annalesében az EPR 2-vel kapcsolatban az olvasható áll, hogy a kormány 2021 közepére adott határidőt az EdF-nek, hogy átfogó felújítási programot készítsen elő a francia nukláris ipar számára. Az ezekre készült tanulmányok az EPR NM (New Model), illetve EPR2 elnevezésű új atomerőmű-modell tervezéséről is szólnak. A Word Nuclear Org viszont azt írja, hogy az EPR 2-esek jövőjével kapcsolatban a lehetséges új reaktorprogram nem direktben az EdF-hez, hanem a Francia Nukleáris Energia Társasághoz (SFEN) kapcsolódik, amely szerint az új típusú reaktorok építési költsége 30, az üzemeltetési pedig akár 50 százalékkal is csökkenthető.Megjelent még egy szám az EPR 2-ről: ahhoz, hogy a projekttel a „részletes tervezési szakaszba” jusson az EdF, a számítások szerint 19 millió mérnöki munkaórára van szükség.
Az öregedés nem egy szám
Nem sok jót ígér, hogy a legfiatalabb francia atomreaktor is több mint 32 éves (az 1450 MW teljesítményre képes Civaux-2 1999 decemberében lépett a hálózatra), az 56 francia reaktor átlagéletkora pedig már elérte a 37 évet is. Bár a ma épülő nukleáris reaktorokat már 60 év működésre tervezik, de Franciaországban az alapos, tízévenkénti ellenőrzési kötelezvény és nagygenerál mellett is eredetileg csak negyvenre épültek.
A legidősebb francia reaktor, a svájci határ közelében működő Bugey atomerőműnek négy aktív blokkja van, és ezek már e 40 évet is jócskán megfejelték. És bár 2016-ban a most leköszönő Jean-Bernard Levy, az EdF elnöke ugyan örömmel jelentette be, hogy a francia állam hozzájárult az atomerőművek modernizálásához, de azt, hogy a 40 év működésre tervezett nukleáris flottát ötven (vagy hatvan) évre átállítani mennyire nem csupán egy szám felülírása, éppen a Bugey idei példája szemlélteti.
A blokkonként 900 MW teljesítményű erőmű 3-as egysége idén februárban túlmelegedés miatt leesett a hálózatról, majd kiderült, hogy mind a négy blokkot érintő sérülést kell orvosolni, ha termelőként állva akar maradni – és e hibák kijavítására augusztusban már felszólítást kapott a francia nukleáris biztonsági hatóságtól (ANS). Eközben csak azért nem kellett augusztus elején letekerni a négyblokkos rendszert, mert az ANS kiadott egy mentesítő határozatot, így szeptember 11-ig az erőműből a jogszabályok által megengedettnél melegebb vizet is vissza lehet engedni a Rhone-ba – a lényeg, hogy az erőmű termeljen.
A Burgey 2 és Burgey 3 több mint 44 éve üzemel, a francia atomerőművek átlagéletkora 37 év. Mit várna el egy hasonló korú autóflottától?
– kérdezett vissza a francia atomerőművek aktuális helyzetére vonatkozó kérdésünkre Mycle Schneider nukleáris iparági szakértője. A WNISR évkönyvek német főszerkesztője szerint azonban további tételek is hozzáadódnak az eddig felgyülemlett problémahalmazhoz:
- A francia atomflotta teljesítménye ugyan évek óta romlik, de eddig 2022 volt az elmúlt évtizedek legrosszabb éve. Augusztus közepén előfordult, hogy csupán 26 GW nukleáris termelési kapacitás működött, ami a beépítettnek (61 370 MW) mindössze 42 százaléka.
- A francia villamosenergia-rendszerben lévő 4 GW gáz ellenére Franciaország idén az év nagy részében nettó áramimportőr volt, melynek a nagy részét Németországból szerezte be. Ennél fogva a problémát az jelenti majd, hogy a németek vajon meddig és mennyivel tudják növelni a Franciaországnak nyújtott segítséget.
- Különösen problémásnak tűnik a téli hónapokra jellemző alacsony szintű rendelkezésre állás, mivel a hőérzékenység Franciaországban 1 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenés esetén plusz 2,4 GW kapacitásigényként jelentkezik a rendszerben.
- A „korróziós történet” nem biztos, hogy megoldható. A probléma ugyanis, amit először a négy legfiatalabb reaktor biztonsági befecskendező rendszerében azonosítottak, a zóna nélkülözhetetlen hűtőrendszerében van, amit így „nem lehet csak úgy szerelni, hegeszteni” vagy ott alkatrészt cserélni. A vizsgálatok ráadásul összesen 14 reaktorblokk leállításához vezettek, és egy olyan, a teljes flottára kiterjedő ellenőrzési program lefuttatásához, aminek a végrehajtására az EdF-nek a saját közlése szerint is két évre van szüksége.
- De az is gond lesz, hogy miközben a javítások eleve igen bonyolultak és körülményesek, az alkatrészgyártók is, a hegesztők is kevesen vannak, és leterheltek. E humán feszültséghez adódik, hogy az iparági szakszervezetek nyomására csökkentették egyes atomerőművek teljesítményét, mert az érdekképviseletek így tiltakoztak a kormány EdF-re vonatkozó szerkezetátalakítási tervei ellen.
Nehéz ezek ismeretében azt nem szó szerint venni – ahogyan a cikkünk elején hivatkozott miniszter mondta –, hogy „az EdF elkötelezett” a nem termelő reaktorai újraindítása mellett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy végül ne mondhatnák majd azt: nem rajtuk múlt, hogy az attrakció nem sikerült.