Harmadik szakaszába lépett, egyben fordulópontja előtt áll a háború

Az Ukrajna ellen indított orosz háború az elmúlt napokban harmadik szakaszába lépett, amelyben az ukrán hadsereg előtt megnyílt a lehetőség, hogy ellentámadást indítson az orosz támadás első napjaiban elvesztett ukrán területek egy részének visszafoglalására. A siker kétséges, ám sok múlik rajta. A többet fog, aki kevesebbet markol elve jobb esélyekkel kecsegteti az eddig védekezésre kárhoztatott felet.

Az ukrajnai háború a harmadik szakaszába lépett, amely döntő hatást gyakorolhat a konfliktus végkifejletére – írja a Bloombergen megjelent véleménycikkében Hal Brands amerikai politológus professzor. Az első szakasz az orosz hadsereg kudarcba fulladt villámháború-kísérlete volt, amelynek végén visszavonta alakulatait Kijev alól, a második a Donbasz területén a háború első napjaiban megszerzett terület lassú és nem jelentős bővítése volt egy a feleket felőrlő, elhúzódó csatában.

A harmadik szakasz a megfigyelők által kíváncsian várt ukrán ellentámadás a déli fronton, ami kisebb lépésekkel már elkezdődött. Ha az ukrán hadsereg kellő önkontrollal eléget tud visszaszerezni az invázió első napjaiban elvesztett ukrán területekből, akkor végképp a saját maga javára fordíthatja a háború menetét. Ha nem, akkor több szempontból is fagyos tél várhat a kijevi vezetésre.

Putyin tevei

Vlagyimir Putyin orosz államfő terveiben kulcsszerepet játszik 2022-2023 tele. Az amerikai professzor szerint még mindig úgy gondolja, hogy az idő neki dolgozik, legalábbis rövid távon. Az év végére a nyugati országok kifuthatnak a fegyverutánpótlásból, amit Ukrajnának küldhetnek, és megelégelhetik a megtámadott ország támogatásának költségeit.

Eközben az ukrán gabonaexport késleltetésének következményei – az újraindításáról kötött, bármikkor felrúgható egyezmény ellenére – egyre jobban éreztethetik hatásukat, ami a bármi áron megkötendő béke felé fordíthatja a világ közvéleményét. Európa lakóinál hasonló hangulatváltozást hozhat, hogy a hiányzó orosz gáz miatt gyengén duruzsol majd a fűtés a lakásukban.

Elgyengülhet a támogatás

Az orosz államfő összességében arra teheti a tétjeit, hogy a Nyugatnak okozott gazdasági kényelmetlenség hamarabb politikájuk megváltoztatására készteti az európai országok vezetőit, mint amilyen hamar megérzi az orosz társadalom a gazdasági szankciók igazán súlyos hatásait.

Ezek között a körülmények között az Ukrajnának nyújtott támogatások elsorvadhatnak, és nőhet a nyomás a kijevi vezetésen, hogy kössöb tűzszünetet, elfogadva Ukrajna területi megcsonkítását abban az állapotban, amit az orosz hadserege maximálisan el tudott érni. Moszkva győztesnek hirdetheti magát, és sokkal több ukrán területtel függesztheti fel a harci cselekményeket, mint amennyit 2014 után meg tudott szerezni.

Jöhet a következő háború

Emellett a megszállt területet a következő invázió felvonulási térségévé teheti, amit maximum néhány év múlva elindíthat, hogy elérje eredeti célját: Ukrajna orosz csatlósállammá tételét. A legkevesebb, hogy Odessza elfoglalásával megpróbálják elvágni Ukrajnát a Fekete-tengertől. Akár így, akár úgy a súlyos orosz gazdasági és katonai áldozatok tükrében Putyin pirruszi győzelmet aratna, ám Ukrajna katasztrofális helyzetbe kerülne.

Sürget az idő

Nem titok, hogy az ukrán hadsereg mindezt egy sikeres ellentámadással próbálja megelőzni a déli fronton, Herszon tartomány egy részének visszaszerzésével. Ennek jegyében a nyugati fegyverekkel lerombolták a Dnyeper hídjait, hogy elvágják a folyó jobb partján lévő orosz csapatokat az utánpótlástól, és faluról falura igyekeznek a visszaszorítani az ellenségüket a bal partra.

Bár a háború egyfajta állóháborúra lassult a júniusig tartó összecsapások után, az ukránokat sürgeti az idő, mert az oroszok annektálni akarják a megszerzett tartományokat, ami megnehezítené visszaszerzésüket, hiszen Moszkva azt állítaná, hogy orosz területeket támadnak.

A sikeres ellentámadás viszont elhárítaná azt a veszélyt, hogy Odesszát a szárazföldről támadják az oroszok, és az ukrán tüzérség lőtávolába kerülnének az oroszok katonai célpontjai ezen a részen, ami ezek visszavonására késztethetné az orosz hadsereget. Ezzel jelentősen csökkenne egy újabb invázió veszélye.

Pszichológiai hatás

Még fontosabb lenne egy siker pszichológiai hatása. Katonai elemzők szerint mindkét fél igyekszik meghatározni egymással szemben és a külvilág felé is, hogy merre tart a háború. Ukrajnának meg kell mutatnia, hogy képes a katonai sikerre a védekezésen túl is, így nyugati szövetségeseinek érdemes kitartaniuk mellette, vállalva ennek katonai és gazdasági árát. Ha ez összejönne, akkor vélhetően Putyin számításának ellenkezője valósulhatna meg: előbb hatnának a gazdasági szankciók az orosz társadalomra, mint hogy elfogyna a levegő a kijevi vezetés körül.

Az ablak azonban csak egy ideig lesz nyitva az ukránok előtt: közelegnek az időközi választások az USA-ban, ami kiszoríthatja a vezető hírek közül a Kelet-Európában dúló háborút. Az idő sürgetése ellenére nem szabad kapkodniuk – véli a Bloomberg cikkírója -, a sokkal erősebb ellenféllel szemben még egy részleges siker – leginkább az oroszok visszaszorítása a Dnyeper déli partjára – is nagy ügyességet követel. Nem engedhetnek meg maguknak egy balul sikerült offenzívát azért, mert nagyobb területek visszafoglalásét célul tűzve túl sokat akartak markolni.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/ukrajna-herszon-oroszorszag-haboru-ellentamadas.757260.html #háború #ukrajna #oroszország #invázió #támadás #védelem #hadsereg

Részvény: