Háború: újabb szankciókat javasol a finn miniszterelnök

Minden lehetséges eszközzel és formában támogatni kell Ukrajnát, és még több szankciót kell kivetni Oroszországra – jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.

Minél nagyobb hatást ér el az Európai Unió a szankciók által, annál drágább lesz Oroszország számára a háború folytatása. A támogatásunkkal Ukrajna meg foga nyerni, szívünkben már meg is nyerte a háborút – mondta az MTI beszámolója szerint Sanna Marin. 

Szerinte Oroszország az energiaellátást zsarolásra használja, és meg akarja osztani az uniós egységet. Ezzel szemben Ukrajna elleni háborúja miatt Oroszország magára maradt, az Európai Unió pedig egységesebb, mint valaha. Oroszország saját gazdaságát és jövőjét teszi tönkre – húzta alá. A finn miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy a szankciók érezhetők legyenek az oroszok mindennapi életében, ugyanis – mint mondta – nem elfogadható, hogy amíg ukrán állampolgárok halnak meg, addig az orosz állampolgárok szabadon utazhatnak. Ukrajna jövője Sanna Marin szerint az Európai Unión belül van. Meg kell nyitni az unió kapuit minden olyan európai ország ellőtt, amely magáénak vallja az európai értékeket, és hajlandó a szükséges reformok végrehajtására.

Az energiaellátási láncok nem lehetnek kiszolgáltatva külföldi hatalmaknak vagy unión kívüli országoknak. A legfontosabb infrastruktúráknak európai kézben kell maradniuk. Ez nemcsak energiabiztonsági kérdés, hanem a társadalom működőképességének és biztonságának is a garanciája – mondta. Hozzátette, az európai állampolgárok nem intézményi választásokat szeretnének, hanem reformokat. Ez azt is jelenti, hogy növelni kell a minősített többségi szavazások arányát.

Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában azt mondta: meg kellene állítani az európai gazdaság mélyrepülését, ugyanis minden uniós állampolgár már most a bőrén érzi az elrontott szankciós politika hatását a rezsiszámlától az élelmiszerárakig. Ha az unió ezen az úton marad, akkor visszatér a recesszió és nőni fog a munkanélküliség – közölte a magyar politikus. „A számok világosan mutatják, hogy az oroszok elleni szankciók többet ártanak nekünk, európaiaknak, mint magának az agresszornak. E téren teljes irányváltásra van szükség” – fűzte hozzá.  A képviselő hangsúlyozta: a gázárplafonra vonatkozó javaslat egyértelműen aláásná az ellátásbiztonságot. Az ársapka hatására leállna az orosz gázbehozatal, s a tengeri kijárattal nem rendelkező Közép-Európa azt a többieknél hatványozottabban sínylené meg. Győri Enikő egyek mellett abban kérte a finn miniszterelnök együttműködését, hogy az ideológia ne keveredjen a szakmai kérdésekkel. A „mindenfajta szerződéses alapot nélkülöző föderalista álmok kergetése” helyett vissza kell hozni a tagállamok közötti jóhiszemű, egymást kölcsönös tiszteletben tartó politika kultúráját – mondta.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/haboru-ujabb-szankciokat-javasol-a-finn-miniszterelnok.759666.html

#háború #oroszország #ukrajna #eu #európai_unió #szankció

Részvény: