Gyorsítórakétához hasonlította magát, majd távozott a Downing Street 10-ből Boris Johnson – videó

A távozó volt kormányfő még egyszer támogatásáról biztosította Liz Truss miniszterelnököt és új kormányát.

Távozott Boris Johnson a brit kormányfők hagyományos rezidenciájából, a Downing Street 10-ből. Elköszönő beszédében még egyszer támogatásáról biztosította a Konzervatív Párt által utódjaként kijelölt Lizz Truss miniszterelnököt és új kormányát.

Johnson búcsúbeszédében ugyanakkor alig burkolt utalást tett arra, hogy még mindig sérelmezi eltávolítását a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből. Úgy fogalmazott: a stafétabot most „egy váratlan váltóverseny” eredményeként átkerül egy új konzervatív vezető kezébe, ráadásul a verseny féltávjánál „még a szabályokat is megváltoztatták”.

Emellett olyan gyorsítórakétához hasonlította magát, amely feladatát betöltve most „szépen visszaereszkedik a légkörbe és észrevétlenül belecsobban a vízbe a Csendes-óceán egy elhagyatott, rejtett zugában”.

Ezt követően Johnson, feleségével átvágott az őt ünneplő pár tucat emberen, majd autóba ült és rendőri felvezetéssel elhagyta a helyszínt.

Boris Johnson távozása a hatalomból az elmúlt hónapok belpolitikai botrányait követően vált szükségessé. A konzekvenciákat maga Johnson is levonta, így már júliusban bejelentette lemondását, ám vélhetően az utódlás zökkenőmentes lebonyolítása miatt szeptemberig még ellátta a kormányfői teendőket.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220906_Boris_Johnson_tavozas_Downing_Street

Részvény: