Friedrich Merz szerint a szíriaiaknak nincs már okuk menekültekként Németországban tartózkodni

A kancellár közölte, hogy a hazatelepítések már a közeljövőben megkeződhetnek.

A szíriaiaknak nincs már okuk menekültekként Németországban tartózkodni – közölte Friedrich Merz kancellár a Guardian beszámolója szerint.

A 14 éven át tartó szíriai polgárháború alatt Németország több menekültet fogadott be a közel-keleti országból, mint bármelyik másik uniós tagállam, ám ez a helyzet 11 hónappal Basár el-Aszad rezsimjének bukása után már megváltozott.

Merz úgy véli, hogy a Szíriából érkezett németországi menekülteket rá kell venni arra, hogy költözzenek haza és vegyenek részt országuk újjáépítésében.

A kancellár arra számít, hogy nagy része a Németországban élő több mint egymillió szíriai menekültnek önként hajlandó lesz hazatérni.

Akik nem akarnak önként visszatérni Szíriába, azokat hazatelepítik. Ez már a közeljövőben is megkezdődhet– közölte Merz.

A kancellár láthatóan nem ugyanazt az álláspontot képviseli a kérdésben, mint a külügyminisztere. Johann Wadephul a múlt héten járt Damaszkuszban és kijelentette, hogy kételyei vannak azzal apcsolatban, hogy túl sok szíriai menekült döntene az önkéntes hazatérés mellett, látva az ország lesújtó állapotát és a politikai instabilitást.

A külügyminiszter kijelentése komoly visszhangot keltett a saját pártja, a CDU berkein belül is, hiszen a kereszténydemokraták és úgy általában a kormányon lévő nagykoalíció egyik legfontosabb célja, hogy kifogják a szelet a migrációellenes jelszavakkal operáló szélsőjobboldali AfD vitorlájából.

Ugyanakkor tény, hogy a menekültek nem kapkodnak túlzottan a lehetőségért. Az állami segítséggel önként hazatelepülők száma fél év alatt éppen csak meghaladta az ezret. A kérdés viszont igen aktuális, lévén, hogy jövőre öt német tartományban is választásokat tartanak, ahol a CDU legesélyesebb kihívója az AfD lesz.

Merz a fentieken felül azt is bejelentette, hogy meghívta Németországba a szíriai ügyvezető államfőt, Ahmad es-Saretet, hogy tárgyaljanak a büntetett előéletű menekültek hazatoloncolásáról, ami egy jó ideje már viták kereszttüzében áll Németországban.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 27