Fordulat történt a dohánypiacon

Hosszú idő után 2022 első felében nőtt a legális dohánypiac Magyarországon, vagyis a trafikokban elköltött összeg emelkedése magasabb volt, mint a termékek inflációja. Ez látható az elektromos töltőfolyadékoknál is, bár ennél a csoportnál hatalmas a feketepiac és rengetegen vásárolják külföldről a töltőkapszulákat. Eközben az ukrajnai csempészek a háború miatt kicsit visszavehettek a volumenből vagy a NAV nem tudja olyan hatékonyan ellenőrizni az illegális forgalmat, mint korábban.

Magyarországon körülbelül 2 millió ember dohányzik és az elmúlt években azt lehetett látni, hogy mind a hagyományos cigaretta, mind pedig a finomra vágott dohány forgalma csökken. Ebben szerepe van az alternatív dohánytermékeknek, mint az elektronikus cigaretta és a hevítéssel működő eszközök, de vastagon benne lehetett az is, hogy a dohány az egyik legdinamikusabban dráguló termék volt az egész fogyasztói kosárban.

2020 közepe óta a KSH statisztikái rendre azt mutatták, hogy a trafikokban hagyott és – bőven kétszámjegyű mértékben – emelkedő összeg kisebb, mint a termékcsoport inflációja. Ez önmagában még feltétlenül jelentette a dohányzás visszaszorulását, hiszen az emberek válthattak olcsóbb alternatívákra, például a cigarettáról a töltésre vagy a sokszor nem túl jó minőségű szivarkára.

Hatalmas pénzről beszélünk egyébként, a dohányáruk forgalma 1000 milliárd forintra rúg (2021-ben 973 milliárd, idén az első félévben 515 milliárd).

Idén fordulat állt be, a legális dohányforgalom az első félévben 3,6, a másodikban 7,1 százalékkal emelkedett szemben a korábbi 1-4 százalékos mínuszokkal. Ebben egyrészt benne lehet az alternatív termékek legális forgalmának emelkedése, de az is, hogy a csempészcigaretta nagy része Ukrajnából érkezett korábban. Utóbbival kapcsolatban azonban leginkább csak a sötétben tapogatózunk.

Csökkent a csempészet, vagy csak nem látják a hatóságok?

A NAV idén az első 9 hónapban 17,6 millió szálat foglalt le a csempészektől, 2021-ben pedig ennek a 10-szeresét 175 milliót. Hasonló arány látható a fogyasztási dohány esetében is.

A lefoglalások visszaesését okozhatja az is, hogy a háború alatt kevésbé aktívak a csempészek, de nem kizárt, hogy olyan nagy lett az Ukrajnából Magyarországra tartó személyforgalom, hogy a hatóságok nem képesek követni az ide érkező dohány útját.

Megugrott a legális forgalom, ez nem vitás

Visszatérve a legális forgalomra: az emelkedés jól látható a NAV szabadforgalmi statisztikájából is, amely azt mutatja meg, hogy mennyi termék után fizették meg a jövedéki adót.

A lenti grafikonon a szivarka kivételével lehet látni egy nagy megugrást a szabadforgalomban, ennek az a prózai oka, hogy a kormány bejelentett egy jelentős jövedékiadó-emelést júliustól, a piacnak pedig ilyenkor az a természetes reakciója, hogy feltölti a készleteket a még alacsonyabb kulccsal adózó termékekből.

https://e.infogram.com/0046c82e-9471-4e1f-9938-47eafee0d46a?src=embed

2022-től a füst nélküli dohánytermékek külön soron szerepelnek a NAV adatsorában és bizony látható, hogy nagyon kis volumenről beszélünk például a vele összevethető finomra vágott dohány esetében: idén az első 9 hónapban 2,9 millió kilogramm finomra vágott dohány után fizették meg a jövedéki adót, míg a füst nélküli termékek esetében ez 7800 kilogramm.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/dohanyzas-cigaretta-dohany-jovedeki-ado-csempeszet.762382.html

Részvény: