Egy több mint 20 millió ember egészségügyi adatait elemző tanulmány az oltások hatását vizsgálta a fertőzéssel összefüggő szívelégtelenség és vérrögök kockázata kapcsán.
Egy kiterjedt tanulmány szerint a Covid elleni védőoltások akár egy évig is jelentősen csökkentik a fertőzéssel összefüggő potenciálisan veszélyes szívelégtelenség és vérrögök kockázatát.
A Guardian szerint a kutatók több mint 20 millió ember egészségügyi adatait elemezték az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Észtországban, amely alapján arra jutottak, hogy az oltások megvédenek a súlyos szív- és érrendszeri szövődményektől.
A tanulmány a Covid-oltások általános hatását kívánta megvizsgálni tekintettel arra, hogy magával a vírussal való megfertőződés jelentősen megnöveli a szívelégtelenség és számos egyéb súlyos szív- és érrendszeri probléma kockázatát.
A Heart nevű folyóiratban közzétett eredmények szerint az Oxford-AstraZeneca, a Janssen, a Pfizer és a Moderna vakcinák különösen az első hónapban nyújtottak nagyfokú védelmet.
Ebben az időszakban a szívelégtelenség kockázata 55 százalékkal, a vénákban és artériákban kialakuló vérrögök kockázata pedig 78,, illetve 47 százalékkal csökkent a be nem oltott emberek arányához képest.
A vakcinák védőhatása ugyan hosszabb távon gyengült, azonban az oltottaknál még egy évvel később is kisebb volt a kockázata a koronavírushoz kapcsolódó szívelégtelenségnek és vérrög-képződésnek.
Három-hat hónappal a fertőzés után a szívelégtelenség kockázata 39 százalékkal alacsonyabb volt a beoltott embereknél, mint az oltatlanoknál, a vénákban és artériákban kialakuló vérrögök kockázata pedig 47, illetve 28 százalékkal csökkent. A fertőzés után 6-12 hónappal ugyanezen szövődmények kockázata 48, 50, illetve 38 százalékkal volt alacsonyabb a beoltott embereknél.
Forrás:https://www.economx.hu/kulfold/covid-koronavirus-oltas-szivelegtelenseg-verrog.786790.html