Vlagyimir Putyin orosz elnök videóüzenetet küldött az orosz népnek abból az alkalomból, hogy éppen két évvel ezelőtt csatolták az orosz jog szerint Oroszországhoz a négy, részben megszállt ukrán megyét – írja a The Kyiv Independent. Az annexiót csak néhány Moszkva-csatlós ország ismeri el, a nemzetközi közösség nem, és a nemzetközi joggal is ellentétes.
Putyin videóüzenetében azt mondta, Oroszország minden célját el fogja érni Ukrajnában.
Köszönöm az ország minden polgárának ezt az egységet és hazafias szellemet. Az igazság a mi oldalunkon áll. Minden kitűzött célt el fogunk érni
– jelentette ki az orosz elnök az „Újraegyesítés Napja” alkalmából.
Azzal kapcsolatban, hogy mi Oroszország célja Ukrajnában, Moszkva több verziót is felvázolt már. Kezdetben Ukrajna NATO-csatlakozásának megakadályozása, az ország „nácitlanítása” és demilitarizálása voltak a megfogalmazott célok, de hogy területileg ez pontosan mit jelent, nem mondták meg. A Kijev elleni, 2022 tavaszi offenzíva kudarca után az orosz katonai vezetés már arról beszélt, Donyeck és Luhanszk megyéket akarják megszerezni. Ehhez képest ősszel négy megye annektálását hirdették ki.
Oroszország 2022. szeptember 30-án csatolta magához Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyéket, annak ellenére, hogy egyik megye sincs teljesen az orosz hadsereg ellenőrzése alatt. A nemzetközi jog és a nemzetközi közösség nem ismeri el az aktust, csupán néhány Moszkva-csatlós ország, így Észak-Korea és Szíria.
Putyin Ukrajna nyugati szövetségeseiről azt mondta, gyarmatukká, illetve egy Oroszország ellen irányuló katonai bázissá tették Ukrajnát.