Finnország tizedére csökkenti az oroszoknak kiadható vízumok számát

Finnország kilencven százalékkal csökkenti az orosz állampolgároknak kiadható vízumok számát szeptember elsejétől

– jelentette be Helsinkiben a finn külügyminiszter kedden.

Pekka Haavisto az MTI szerint azzal indokolta a döntést, hogy sok orosz turista Finnország repülőterein át próbál Nyugat-Európába jutni, miután Oroszországban megszűntek a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások.

Néhány nappal az ukrajnai háború kezdete után Finnország és a nyugati államok légtérzárat rendeltek el Oroszországgal szemben, megnehezítve, hogy állampolgárai Európában utazzanak.

Finnország és a balti államok szeretnék elérni, hogy vezessenek be európai uniós szintű vízumtilalmat Oroszországgal szemben. Olaf Scholz német kancellár ezzel szemben úgy vélte, lehetővé kell tenni az oroszok számára, hogy elmenekülhessenek hazájukból, ha nem értenek egyet a rendszerrel. Erre válaszul Pekka Haavisto azt mondta: létre kell hozni egy olyan vízumot, amely lehetővé teszi az utazást azoknak, akiknek menekülniük kell.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/08/16/finnorszag-oroszorszag-turizmus-tizedere-csokkentett-vizumok/

Részvény: