Felszívódott a kínai bankvezér, zuhant az árfolyam

A China Renaissance részvényei durván bezuhantak, miután kiderült, hogy nem találják Bao Fant, a befektetési bank elnökét. Nem ő az első, aki eltűnt a kínai milliárdos üzletemberek közül.

Napok óta nem tudják elérni Bao Fant, Kína egyik legjelentősebb bankjának vezérigazgatóját – közölte a vállalat még csütörtökön.

„Semmilyen olyan információról nem tudunk, amely arra utalna, hogy Bao eltűnése összefüggésben állna a csoport üzleti és/vagy működési tevékenységével” – közölte az igazgatótanács.

A vállalat arról nem számolt be, hogy mióta keresik eltűntként a cégvezetőt, azonban a Caixin nevű kínai üzleti televíziócsatorna információi szerint munkatársai már két napja nem tudnak kapcsolatba lépni Baóval.

A China Renaissance élén álló Bao az egyik legjelentősebb bankár Kínában,

olyan vezető technológiai vállalatok tartoznak az ügyfélkörükbe, mint a Didi és a Meituan. Bao eredetileg tanácsadói és befektetési cégként alapította a céget még 2005-ben, mely azóta Kína egyik vezető pénzintézetévé nőtte ki magát.

Az eltűnés hírére a bank részvényei 50 százalékot estek a hongkongi tőzsdén.

Azt, hogy mi állhat Bao eltűnése mögött, az egyelőre nem világos. Ugyanakkor kísértetiesen emlékeztet az utóbbi idők történéseire, amikor befolyásos kínai cégvezetők tűntek el mindenféle magyarázat nélkül – írja a Reuters.

Mindez bizonyára szoros összefüggésben állhat azzal az átfogó korrupcióellenes kampánnyal, amelyet Hszi Csin-ping elnök indított.

A pekingi kormányzat korábban több, a rezsimmel szembeszegülő üzletemberre – köztük az Alibaba alapítójára, Jack Ma-ra – is lecsapott.

Csak 2015-ben legalább öt kínai vezető vált elérhetetlenné, bármiféle előzetes értesítés nélkül, köztük a Fosun csoport elnöke, a kínai Warren Buffet-ként is ismert Guo Guangchang, akiről később cége azt állította, hogy csak egy személyes ügy nyomozásában segédkezett néhány napon keresztül. A Fosun egyik vállalata a Fosun Pharma, amúgy a Sinopharm vakcinákról lehet sokaknak ismerős.

2017-ben pedig Xiao Jianhua kínai–kanadai üzletember került összetűzésbe a pártvezetéssel.

A Wall Street Journal azt emeli ki, hogy Bao Fan gyakori előadó a nemzetközi pénzügyi konferenciákon. A hongkongi tőzsdei adatok szerint Bao Fan mára a China Renaissance mintegy 50 százalékát birtokolja. A pekingi, sanghaji, hongkongi és New York-i irodákkal rendelkező cég 700 embert foglalkoztat, és 2021-ben 254 millió dollárnak (100 milliárd forintnak) megfelelő forgalmat ért el.

A Fudan Egyetemen végzett Baót, aki korábban a Credit Suisse Group AG-nál és a Morgan Stanley-nél dolgozott, Kína egyik legjobb kapcsolatokkal rendelkező bankáraként ismerik.

Egy üzleti hírlevél egyébként arról is beszámolt, hogy a cég elnökét, Csong Lint tavaly szeptemberben elfogták a hatóságok az állami tulajdonú ICBC banknál végzett korábbi munkája miatt. A China Renaissance nem kommentálta az elnök ügyét, de Csong már nem szerepel a cég honlapján.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/eltunt-kinai-bankvezer-bao-fan.767598.html

Részvény: