Még tartanak az egyeztetések az MNB-törvény módosításáról, ami a jegybankelnök szerint csorbítaná a jegybank függetlenségét.
A leghamarabb szeptemberben nyújthatják be az MNB-törvény módosítását a parlamentnek Varga Mihály pénzügyminiszter szerint. A miniszter az ATV-nek nyilatkozott erről, azt mondta, még tartanak a megbeszélések. A kormány által március közepén megtárgyalt módosítási javaslatnak ugyanis vannak pontjai, amelyeket Matolcsy György elnök a jegybanki függetlenség megcsorbításának tart.
A javaslat értelmében ugyanis az MNB fideszes felügyelőbizottsága a mostaninál nagyobb beleszólást kapna az intézmény működésébe, ráadásul ellenőrzési jogkört is a Pallas Athéné Alapítvány és cégcsoportja fölött.
Míg Varga zajló egyeztetésről beszélt, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter épp ezt hiányolta a kormány versenyképességi stratégiájával kapcsolatban, és ismét keményen nekiment Matolcsynak.
