Felfűtik a szénbányászkodást a lengyelek

A lengyel kormány úgy döntött, hogy nem erőlködik a szénalapú áramtermelés visszaszorításával, mert úgy látják, ennek bővítése lehet a legjobb válasz a jelenlegi energiaválságra.

Lengyelország az energiaválságra való tekintettel nem egyszerűen elhalasztja szénbányái bezárását, hanem új feltárásokat is indítanak – árulta el két miniszter is a Notes from Poland tudósítása szerint. Az ország áramszükségletének még ma is 70 százalékát szénerőművekben termelik meg, ami a legmagasabb arány az EU-ban.

A varsói vezetés tervei szerint 2040-re 11-28 százalék közé csökkentik ezt az arányt. A lengyel háztartások harmadát jelenleg is szénnel fűtik, ami a kormány várakozásai szerint zsugorodni fog. A szénszükséglet nagy részét hazai forrásból elégítik ki, de a 2020-as tervek szerint a bányákat be kéne zárni 2049-re.

Anna Moskwa klímaügyi miniszter azonban arról beszélt egy televíziós szereplésén, hogy a szénszükséglet már az orosz-ukrán háború előtt nőtt, ezért – és ezt érdekes hallani egy klímaügyi miniszter szájából – növelik a szén felhasználását. Bár szerinte Lengyelországban a nukleáris energiáé a jövő, ám az első atomreaktort csak 2033-ban helyezhetik üzembe (a kormány terve szerint – a szerk.).

Jacek Sasin, az állam vagyonáért felelős miniszter eközben arról beszélt, hogy a 2049-es bezárási terv érvényben marad, csak azt kell felülvizsgálni, hogy milyen ütemben hagyják abba az egyes szénbányákban a kitermelést. A hazai kitermelés bővítése csökkenti az importszükségletet. Az elmúlt években ez jórészt orosz behozatalt jelentett.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/szenbanya-banyaszat-lengyelorszag-energiaellatas-karosanyag.762970.html

Részvény: