Az elmúlt fél évben az amerikai elnökválasztásról szóló hírek többsége Joe Biden életkoráról és mentális állapotáról, a Donald Trump elleni perekről, a Trump elleni merényletről, Biden visszalépéséről és az alelnökjelöltek kiválasztásáról szólt. Kívülről úgy néz ki, mintha a novemberi választás azon múlna, milyen TikTok-trendeket tud meglovagolni a demokrata elnökjelöltté előlépő Kamala Harris, és hova fajul Donald Trump és Elon Musk egyre szorosabb barátsága.

A valóságban azonban a választók többségét leginkább az érdekli, hogy ő és családja jobban éljen. Márpedig a legtöbben akkor érzik úgy, hogy jobban élnek, ha több pénzük van. Ez pedig – a világgazdasági folyamatok mellett – jelentős mértékben múlik az egymást követő kormányzatok gazdaságpolitikai döntésein. Vagyis: pont úgy, mint Magyarországon, Amerikában is a pénztárcájuk alapján szavaznak a legtöbben.

Ezt az elnökjelöltek és csapataik is pontosan tudják, és bár gazdasági üzenetekkel nehezebb kampányolni, mint egy szabad ország vagy egy határkerítés ígéretével, azért a kampányüzenetek középpontjába mindig azt helyezik, hogy a választóknak több pénzük lesz, ha rájuk szavaznak.

Nagyot fordult a világ Amerikával

Az Egyesült Államokban az elmúlt százötven évben folyamatosan változott, hogy a két nagy párt közül éppen melyik mit gondol a gazdaságról. A 20. század elején egyszer helyet is cserélt a korábban inkább baloldali Republikánus Párt, és az inkább jobboldali Demokrata Párt, azóta inkább a demokraták szeretnének nagyobb, és a republikánusok kisebb újraelosztást.

A 2010-es évek közepétől azonban valami megváltozott, a Demokrata Párton belül megerősödtek az európai típusú szociáldemokráciát képviselő politikusok. A republikánusok egy része ezzel párhuzamosan elkezdte keverni a baloldali és jobboldali gazdaságpolitikai ígéreteket, sőt, Trump alelnökjelöltje, J. D. Vance korábban egy sor kérdésben kifejezetten baloldali üzeneteket hangoztatott.

A mostani elnökválasztás azért speciális, mert Trump korábban négy évig volt elnök, Harris pedig négy évig alelnök, vagyis a szavazók elvileg mindkettőjükről tudják, mit kezdenének az amerikai gazdasággal. Saját teljesítményüket azonban mindketten keveslik, ezért az elmúlt hetekben ígéretek sokaságával rukkoltak elő a bizonytalan szavazók meggyőzésére. Külön érdekesség, hogy Trump és Vance mintha egy sor kérdésben egymásnak ellentmondó ígéretekkel kampányolnának, Kamala Harris pedig Biden politikájától is eltérő ötleteket dobott be.

Ebben a cikkben összeszedjük, melyikük mit ígér Amerikának és az amerikaiaknak, előtte viszont érdemes megnézni, ki mit csinált az elmúlt nyolc évben.

Nagy ígéretek, amelyekből nem lett semmi

Barack Obama elnökségének utolsó éveiben kiváló helyzetben volt az amerikai gazdaság: a gazdasági termelés és a foglalkoztatás nőtt, a reálbérek emelkedtek, miközben az államháztartási hiány és az infláció alacsony maradt.

Trump 2016-os kampányának középpontjába az amerikai ipar leépülését és az ipari termelés külföldre telepítését helyezte. Szerinte a korábbi amerikai elnökök, és főleg Obama az Egyesült Államoknak előnytelen kereskedelmi egyezményeket kötöttek, ami miatt nagyon könnyű volt az amerikai gyárakat Mexikóba vagy Kínába telepíteni. Ott aztán az olcsó munkaerővel olcsón tudtak termelni, és az ott legyártott termékek elárasztották Amerikát, tönkretéve a helyi ipart.

Trump egy valós és komoly társadalmi és gazdasági problémára tapintott rá, és két megoldást javasolt:

• vámot vet ki a Kínából importált termékekre, hogy azok ne lehessenek sokkal olcsóbbak az Amerikában gyártott termékeknél;
• valamint felülvizsgálja a Mexikó, Kanada és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményt, hogy ne lehessen a Mexikóban gyártott termékeket olyan könnyen bevinni az USA-ba.

Trump emellett egy személyijövedelemadó-reformot is ígért, amellyel hétről háromra csökkentette volna a személyi jövedelemadó sávjainak számát, és jelentősen csökkentette volna mindenki, de főleg az alacsony jövedelműek adókulcsát. Ezenkívül több, a szegényeknek kedvező ígérete is volt, megszüntette volna például a gazdagok adóelkerülési lehetőségeinek egy részét, és adókedvezményt adott volna a gyerekeket nevelőknek.

Trump ezekkel az ígéretekkel rengeteg alacsony jövedelmű szavazót meg tudott szólítani, és megnyerte a 2016-os elnökválasztást. A választás számos elemzés szerint azon dőlt el, hogy az elmúlt évtizedekben az iparukat elveszítő közép-nyugati államok nagy része Trumpra szavazott, valószínűleg éppen a fenti, újraiparosításról szóló ígéretei miatt.

Trump 2017 elején az Egyesült Államok elnöke lett, majd a fenti ígéretei közül szinte semmit nem valósított meg.

2017-ben benyújtotta adóreform-tervezetét, de mire az átment a republikánus többségű képviselőházon és szenátuson, már nem nagyon hasonlított az eredeti verziójára. Így végül:

• 35 százalékról 21 százalékra csökkentették a társasági adót, ami a dolgozók helyett a tőkéseknek volt a legnagyobb segítség;
• csökkentették az örökösödési adót;
• módosítottak egy sor másik törvényt is, a nagy részüket a magas jövedelműek javára;
• 1000 dollárról 2000 dollárra emelték a gyereknevelésért járó adókedvezményt;
• a személyi jövedelemadó rendszerét pedig végül csak kismértékben módosították, főleg a közepes és a legmagasabb jövedelműeknek kedvezve.

Az adóreform az előzetes számítások szerint 10 év alatt 1,5 billió, vagyis 1500 milliárd dollárba került. A Tax Policy Center elemzése szerint az adócsökkentésre kiadott pénz 20 százaléka a leggazdagabb 1 százaléknál, másik 22 százaléka az 1 százalék alatti 4 százaléknál kötött ki.

Szerintük összességében az adócsökkentés 65 százalékát a társadalom felső 20 százaléka kapta, miközben az alsó 20 százalék gyakorlatilag nem kapott semmit. Az adóreform történelmi magasságokba lőtte ki az amerikai államadósságot, különböző elemzések szerint annak a következő években mérsékelt gazdasági hatásai voltak, miközben jelentősen növelte a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket.

Trump első három évében ezzel együtt folytatódott az Obama idején elkezdődött gazdasági növekedés, emelkedett a háztartások reáljövedelme, és csökkent a munkanélküliség. Erre az időszakra Amerikában sokan – főleg a magasabb jövedelműek – egy nekik kedvező korszakként tekintenek vissza.

Trump másik két ígéretéből nem nagyon lett semmi: egy sor külföldi és elsősorban kínai termékre vámot vezetett be, vagy megemelte a korábbi vámokat. A többi ország erre az amerikai termékek megvámolásával válaszolt, Kína ráadásul a jüan leértékelésével hozta jobb helyzetbe a kínai cégeket az amerikaiakhoz képest.

A vámokkal nem sikerült érdemben csökkenteni a kínai termékek behozatalát, azok összegét az importőrök jellemzően egyből áthárították a vásárlókra – vagyis azokat végül az amerikaiak fizették meg. Ezt idővel Trump is belátta, aki elnöksége végén, 2020 januárjában kiegyezett a kínaiakkal a kivetett vámok kölcsönös csökkentéséről.