Ez már háború, a pedagógusok üzentek Orbánnak: „Meccs közben nem hirdetünk végeredményt!”

A pedagógusok sztrájkbizottsága visszautasítja, hogy tárgyalás közben Orbán Viktor rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó” ajánlatát.

Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót 2021. december 15-re tűzték ki), a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás, miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.

A két szakszervezet visszautasítja ezt az etikátlan magatartást: meccs közben nem hirdetünk végeredményt! A két pedagógus szakszervezet évek óta tisztességes bért követel, nem pedig bérpótlékot, de ezt a kormány nem értette meg, sőt önmagának is ellentmondva újabb bérpótlékot vezetett be tavaly

– írják közös közleményükben a szakszervezetek, majd hozzáteszik, a pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének bevezetésekor éppen az volt a kormányzati szándék, hogy a béremelésekben érvényesüljön egyfajta automatizmust magában foglaló bértábla és ne pótlékokkal, hanem alapbérnöveléssel emeljék az illetményeket, amelyek valamennyi járandóságba, így pl. a jubileumi jutalomba is beszámítanak.

A PSZ és a PDSZ küzd azért, hogy a kormány tartsa be eredeti ígéretét, és a folyamatosan növekvő mindenkori minimálbért vegye figyelembe a pedagógus végzettségű foglalkoztatottak fizetésének kiszámításakor.

– A kormány ezt sem tartotta fontosnak, miközben pedagógusok ezrei hagyják el a szakmát, a pályakezdők pedig messze elkerülik az iskolákat, óvodákat az alacsony fizetések miatt – írják.

A kormány a 2014-es 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be az illetményeket, a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés további feszültséget okoz:

januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14 éve pályán lévő tanítónő, óvónő.

„Közben a minimálbér és a garantált bérminimum tovább nő jövőre, de a kormány nem tartja fontosnak, hogy azokat is megbecsülje, akik a gyermekeket, a diákokat oktatják és nevelik. Ezzel a döntésével a kormány ismét megalázta a közoktatásban dolgozókat. Ám a szakszervezetek nem adják fel! Megvárják a meccs végét, amely akár a jövő év tavaszáig is kitolódhat” – zárul a közlemény.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/pedagogus-szakszervezetek-sztrajbizottsag-uzenet-orban-viktor/p3g8l1e?utm_source=hirstart&utm_medium=hirstart&utm_campaign=hirstart

Részvény: