Ez csak a kezdet: mutatjuk mennyibe kerülhet a vöröshagyma tavasszal

Elképesztő módon megdrágult a vöröshagyma a magyar boltokban, és ezzel még nincs vége. A zöldségféle nagy része már így is Ausztriából jön.

Ennek elsősorban a tavalyi aszályos időszak az oka, ami miatt jóval kevesebb hagyma érkezett a hazai termelőktől, és importálni kell a környező országokból.

A szakértők szerint tavaszra akár az 50-60 százalékos áremelkedés sem kizárt, így a hagyma kilónkénti ára akár az 1000 forintot is megközelítheti.

Egyre kevesebb magyar hagymát látni a hazai boltokban és piacokon, a helyüket az import termékek vették át, és ennek hatására a hagymafélék ára jócskán megnőtt. Papp József kereskedő például úgy fogalmazott az ATV Híradójának, hogy a hiány miatt jelenleg 500 forint kilója, de ez hamarosan akár 700-800 forint is lehet.

Forgács Barna, az Agrárgazdaság Kft. ügyvezetője szerint a tartós vízhiány óriási kieséseket okozott, de ez csak az egyik oka a drágulásnak. A másik az, hogy évről évre folyamatosan csökken a hagyma vetésterületének nagysága.

Magyarországon mindössze 1300 hektáron termelnek vörös és lilahagymát, ami töredéke a néhány évtizeddel ezelőtti mennyiségnek.

Hazánk jelenleg Ausztriából importálja a hagyma nagy részét, ami silányabb minőségű, de drágább árunak számít, ráadásul a kereskedőknek euróban kell fizetni az áruért, amiben a gyenge forint sem segít
– tette hozzá a szakértő.

Mivel a magyar gasztronómia egyik alapja a hagyma, így sokan az elszálló árak ellenére sem mondanak le róla. Békési József például azt mondta, hogy nem örül a drágulásnak, hiszen minden ételnek a hagyma az alapja, azonban próbál olyan helyen vásárolni, ahol jó a minőség és az ár is kedvező.

A tavaly évben hazánkban az élelmiszerinfláció elérte a 45 százalékot. A legnagyobb mértékben a tojás, a gyümölcs és a zöldség drágult, ezeknek az ára csaknem a duplájára nőtt.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/aremeles-aszaly-1000-forint-voroshagyma-tavasz.767621.html

Részvény: