Ez a legveszélyesebb autópálya Magyarországon

Tavaly a balesetek száma és az elhunytak száma is emelkedett, utóbbi 4,8 százalékkal, derül ki a KSH személyi sérüléses balesetekről készült elemzéséből. Kiderült az is, hogy 2022. negyedik negyed évében az előző negyedévhez képest már másik autópályán történt a legtöbb baleset.

2022-ben 14 732 balesetben összesen 20 056-an haltak vagy sérültek meg. A balesetek száma 3,5 százalékkal, a sérülteké és elhunytaké együttesen pedig 4,8 százalékkal volt több, mint 2021-ben. Egyedül az elhunytak számában figyelhető meg 1,7 százalékos csökkenés, a halálos áldozatok száma a járvány előtti 2019-es szint alatt volt – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése.

Enyhén csökkenő forgalom mellett 1,3 százalékkal nőtt a személysérüléssel járó közúti balesetek száma 2022. IV. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt három esztendő megegyező periódusait vizsgálva, tavaly történt a legtöbb baleset a hazai közutakon.

A negyedik negyedévben 3633 balesetben összesen 4918-an sérültek meg, közülük 141 fő vesztette életét. Az ittasan okozott balesetek száma 15 százalékkal csökkent.

Tavaly az utolsó negyedévben 3585-ről 3633-ra emelkedett a személysérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma egy év alatt. A legnagyobb növekedés (2,4 százalék) novemberben volt, míg októberben 1,1, decemberben 0,6 százalékkal történt több baleset az utakon.

A halálos balesetek száma 5,4, a súlyos sérüléses baleseteké 11 százalékkal nőtt, míg a könnyű sérüléssel járó balesetek száma pedig 2,7 százalékkal.
A sérültek és elhunytak számában 1,2 százalékos növekedés volt egy év alatt.

A vizsgált időszakban összesen 141-en, 4,7 százalékkal kevesebben haltak meg, 1264-en szenvedtek súlyos, 3513-an pedig könnyű sérülést.

Kevesebben okoztak ittasan balesetet
A járművezetők hibájából bekövetkezett baleseteken belül a sebesség nem megfelelő alkalmazása és az elsőbbségadás tábla kihagyása volt a két leggyakoribb ok (30-30 százalék), amelyeket a szabálytalan irányváltás követett 23 százalékkal.

A KSH azt írja: a balesetek 85 százalékát személyeket szállító járművel idézték elő. Személygépkocsival 2,2 százalékkal kevesebbet, motorkerékpárral 12, kerékpárral 43, autóbusszal 8,7 százalékkal több balesetet okoztak, mint 2021 azonos időszakában. A statisztikai hivatal kitért arra is, 15 százalékkal kevesebb volt az ittasan okozott baleset, mint egy évvel korábban. Ez az összes baleset 7,6 százalékát tette ki.

Az M3-as lett a legveszélyesebb út
Az autópályákon 5,1 százalékkal több, összesen 124 baleset történt. A száz kilométernél hosszabb autópályákon átlagosan 10,7 baleset jutott száz kilométerre.

Fajlagosan a legtöbb baleset (32) az M3-ason volt, a legkevesebb – öt – az M6-oson. Az előző negyedévben a legtöbb balesetet az M1-esen történt, és a legkevesebb szintén az M6-oson.

A legtöbb baleset:

Pest (413),
Szabolcs-Szatmár-Bereg (213)
Bács-Kiskun (206) megyében volt.
A legkevesebb baleset:

Nógrád (53),
Tolna (72)
és Somogy megyében (92) történt.
Budapesten 773 balesetet regisztráltak a tavalyi év negyedik negyedévében.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/ksh-balesetek-megvan-a-legveszelyesebb-ut-m3-as.768378.html

Részvény: