Evakuálják az orosz diplomatákat Ukrajnából

Ukrajna nagyvárosaiból és a fővárosokból is elkezdte „evakuálni” diplomatáit Oroszország – írja a New York Times egy magas rangú ukrán biztonsági tisztre hivatkozva, aki szerint január 5-én 18 diplomata szállt fel buszokra, és indult útnak Moszkvába.

Az értesülések szerint a 18 diplomatát körülbelül 30 további követte az azt követő napokban Kijevből és a nyugat-ukrajnai lvivi konzulátusról, és további két másik orosz konzulátus diplomatáit felszólították, hogy készüljenek fel Ukrajna elhagyására – mondta a biztonsági tiszt.

Ukrán és amerikai tisztségviselők szerint az orosz nagykövetségek felszámolása részben propaganda, részben egy fenyegető konfliktusra való felkészülés lehet.

Az elmúlt napokban történt távozások sokak szerint összefüggésben lehet az ukrán minisztériumokat ért múlt heti kibertámadásokkal is. A Microsoft és az Egyesült Államok kormányának jelentései szerint az ukrán hálózatokba az előzőnél sokkal pusztítóbb kártevőket is telepítettek, amelyeket még nem aktiváltak.

Eközben Oroszország és Belarusz közös hadgyakorlatot tervez: hatalmas, tankokkal, rakétákkal és csapatokkal megrakott vonatkonvojok tartanak Oroszország nyugati része felé, látszólag az ukrán határhoz. Aljakszandr Lukasenko belorusz elnök hétfőn bejelentette, hogy hamarosan megérkeznek az orosz csapatok egy közös hadgyakorlatra, amelyet Belorusz nyugati részén, Lengyelország és Litvánia határának közelében tartanak, valamint az ukrán határ mentén, ami erősíti a fenyegetést Ukrajnára nézve.

Közben Ukrajna sem tétlenkedik. Az ukrán sajtó szerint ugyanis február elejétől április elejéig közös hadgyakorlatot terveznek az Egyesült Államokkal, amelyet a Lengyelországhoz közeli Lviv megyében tartanak. A hírek szerint a februári hadgyakorlat a NATO-előírások szerint zajlik majd, és a NATO-országok kiképzői irányítják.

Eközben a washingtoni vezetők továbbra is úgy ítélik meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök még nem döntött a megszállásról. Az amerikai tisztviselők úgy gondolják, hogy Putyin arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok és más országok felfegyverzik Ukrajnát, így pedig fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország elveszíti katonai előnyét.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung eközben arról cikkezett, hogy Vlagyimir Putyin számára Ukrajna csak az első lépés lenne Oroszország számára. A lap szerint az orosz elnök célja, hogy egész Európában Oroszországé legyen a vezető szerep. Hozzátették: mindez sokkal inkább feltételezés, mint bizonyított tény.

https://index.hu/kulfold/2022/01/18/oroszorszag-ukrajna-diplomata-evakualas-putyin-hadgyakorlat/

Részvény: