Evakuálják a lakosságot a zaporizzsjai atomerőmű közeléből

Közleményt adott ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), melyben jelezték, hogy megkezdődött a lakosság evakuálása a zaporizzsjai atomerőmű közelében fekvő Enerhodar városból, ahol az erőmű személyzetének többsége él.

„A Zaporizzsja atomerőmű közelében uralkodó helyzet egyre kiszámíthatatlanabb, potenciálisan nő a veszély. Rendkívül aggasztanak az erőművet fenyegető, nagyon is valós nukleáris és biztonsági kockázatok” – indokolta a döntést Rafael Mariano Grossi főigazgató. A Guardian tudósítása szerint 20-30 percenként váltják egymást a buszok, amik a lakosságot szállítják el. A lap szerint kisebb pánik is kitört az evakuálási parancs kiadása után, de nincs nagy nyugtalanság.

Az atomerőmű telephelyének igazgatója, Jurij Csernicsuk közben bejelentette, hogy a kezelő személyzetet nem evakuálják, ők a helyszínen maradnak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsanak mindennemű biztonságot az erőművel kapcsolatban, amelynek hat reaktora mind leállási üzemmódban van. Csernicsuk elmondta azt is, hogy az üzemi berendezéseket minden szükséges nukleáris biztonsági és védelmi előírásnak megfelelően karbantartják.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/05/07/orosz-ukran-haboru-elo-hirfolyam-majus-7-vasarnap/#evakualjak-a-lakossagot-a-zaporizzsjai-atomeromu-kozelebol

Részvény: