Euró kontra forint: Ursula von der Leyen látogatása fordulatot hozott

Kedden erősödni kezdett a forint a vártnál magasabb inflációs adat publikálása után. Már hétfőn is jól teljesített a magyar fizetőeszköz, miután Ursula von de Leyen, az Európai Bizottság elnöke Magyarországra látogatott.

Hirtelen erősödni kezdett a forint kedd délelőtt, miután napvilágot láttak a friss inflációs adatok. Az euró jegyzése bőven 381 fölött volt hajnalban, délelőttre 378-378,5 forint környékére süllyedt. A dollár 361 forintos szint fölött indította a hajnalt, délelőtt már 358 alatt is kereskedtek vele.

„Kissé gyengül a dollár ma reggel az euróval és a főbb devizákkal szemben, a piacok a szerdán megjelenő amerikai inflációra várnak. A forint a régióval együtt minimálisan erősödik az euróval és a dollárral szemben, a hazai deviza kereskedését befolyásolhatják a ma megjelenő hazai inflációs adatok” – írta reggel a Takarékbank elemzésében. 

„A tegnapi kereskedésben az euró-forint jegyzése átlépte a 382,50-es, meghatározó szintet, de délutánra vissza tudott térni alá, így egyelőre elhárult a további, jelentős forintgyengülés veszélye. Meghatározó támasz 375-nél található. A dollár-forint is fordult, amennyiben sikerül a 360-as szint alatt maradni, a 352-es támaszt célozhatja meg a későbbiekben” – tette ehhez hozzá az Equilor. 

„Tegnap este erősödésnek indult a forint, miután kiderült, hogy Ursula von der Leyen Magyarországra látogatott, hogy személyesen egyeztessen Orbán Viktorral az olajembargó kapcsán. Így tegnap igencsak nagy mozgást mutatott az euró/forint árfolyam, hiszen napközben már 384 forint felett is járt, míg estére egészen 380 forintos szintekig esett vissza. Ma reggel további erőt mutat a magyar deviza” – mondják a KBC Equitiasnál. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/euro-forint-arfolyam-devizapiac-erosodes-ursula-von-der-leyen-latogatasa-fordulatot-hozott.752051.html

#ursula_von_der_leyen #forint #deviza #piac #árfolyam #euró

Részvény: