És akkor a benzinkutakon megláttuk, hogy a kommunizmus még mindig nem működik

A rezsicsökkentés-csökkentés után elért minket az árstopstop; már a benzinár megemelése előtti inflációnk is az EU élére ugrott; Matolcsy György beszólt a kormánynak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Kádár János forog a sírjában, akkorát bukott a benzinárstop. A hét úgy kezdődött – és már az előző is úgy ért véget –, hogy az ország benzinkútjainak negyede nem tudott már hatósági áras benzint és gázolajat adni az autósoknak. Pontosan az történt, amit a benzinárstop kritikusai egy éve folyamatosan mondtak: ha egyszerre lövik lábon az üzemanyagpiac keresleti és kínálati oldalát, akkor egyszercsak eljutunk arra a pontra, amikor kitör a pánikvásárlás, és hirtelen nagyon csúnya vége lesz a központilag nyomott árnak.

Kedd délelőttre már a Mol is arról beszélt, hogy pánik van, benzinből kétszer, gázolajból majdnem másfélszer annyi fogy, mint egy normális napon, és közölte, jövő hétfőig csak akkor tudnak üzemanyagot eladni a partnereiknek, ha azok el is mennek a benzinért, majd az OMV is átmeneti készlethiányról írt. Mi is autóba szálltunk, hogy a podcastünk egy speciális adását leforgassuk, addig elemeztük a gazdaság helyzetét, amíg nem sikerült tankolnunk – és közben egy jót dühöngtünk azon, miért gondolják emberek azt, hogy ha a közgazdaságtan alapvető törvényeit megpróbálják kormányrendelettel átírni, akkor azok nem fognak visszaütni.

© Veres Viktor

Aztán kedd késő este megvárták, hogy Orbán Viktor hazaérjen Albániából, és kihirdették: vége a benzinárstopnak. A rendelet az esti kormányinfó kezdete után percekkel életbe is lépett, így egyik pillanatról a másikra közel 40 százalékkal drágultak az üzemanyagok. Pénteken aztán csökkentek, így egy liter 95-ös benzin már csak 632 forintba kerül átlagosan, ugyanennyi gázolaj pedig 695-be.

Ettől még természetesen varázsütésre nem áll helyre az ország benzin- és gázolajellátása. A Mol szerint is hetekig tarthat, míg termelési oldalról enyhíteni tudnak a helyzeten, a teljes stabilizálódás pedig hónapokat vehet igénybe.

A kormány persze pontosan tudta, hogy az árstopot el kell engednie, csak az alkalmat várta, hogy mikor háríthatja másra a felelősséget. A NER kommunikációjában a hibás természetesen Brüsszel. A hétfőn élesedett olajembargó és olajársapka (részben EU-s, részben G7-es szankció) valóban óriási horderejű intézkedés, de ahhoz, hogy kitört a pánik a magyar benzinkutakon, kevés köze van – részletesen bemutattuk, mit jelentenek ezek a döntések.

Orbán Viktor pedig – amellett, hogy bedobta gumicsontként az új varázsszót, a szankciós benzinárakat – a Molra is igyekezett rátolni a felelősséget. Kedd este a kormány megszüntette az üzemanyagra kivetett adókedvezményt, szerdán pedig több, mint duplájára emelte a Molra kivetett különadót.

És persze alig vártuk már, mikor szólalnak meg a taxisok, de aztán csak kiálltak, hogy tarifaemelést és adókedvezményeket követeljenek.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20221211_Es_akkor_benzin_arstop_inflacio_dragulas_matolcsy

Részvény: