Erősődő orosz támadás Kelet-Ukrajnában, egyelőre kevés sikerrel

A megnövekedett aktivitás ellenére az orosz erők nem értek el jelentős sikereket szombat reggelig, mivel az ukrán ellentámadások továbbra is akadályozzák erőfeszítéseiket – áll a brit védelmi minisztérium hírszerzésének közleményében. Sem az orosz légi, sem a tengeri erők nem tudták megteremteni az ellenőrzést területeik felett, ebben az ukrán védők megakadályozták őket.

Abrit katonai hírszerzés úgy tudja, hogy eddig még nem sikerült az oroszoknak átvenniük a kontrollt a délkeleti kikötőváros, Mariupol felett. A városban továbbra is heves harcok folynak – írják a BBC szerint a brit hírszerzők, hozzátéve, hogy ez lassítja Oroszország előrehaladását a keleti Donbasz régióban.

Az ukrán vezérkar is azt közölte, hogy az orosz hadsereg továbbra is légicsapásokkal támadja Mariupolban az Azovsztal acélművet, ahol több mint kétezer ukrán fegyveres ellenálló rejtőzött el. A Kreml ezzel szemben azt állítja, hogy a városban „normalizálódott a helyzet”, a lakosok szabadon közlekedhetnek az utcán – írja az Euronews.

A hét elején Oroszország bejelentette ukrajnai háború második szakaszát, amelyben a Donbasz feletti ellenőrzés átvételére összpontosítanak. Előtte kénytelenek voltak kivonulni Északkelet-Ukrajnából, miután nem sikerült elfoglalniuk az ottani nagyvárosokat, köztük a fővárost, Kijevet.

A következő lépés szárazföldi kapcsolat teremtése Oroszország és a Krím-félsziget között, utána Dél-Ukrajna teljes ellenőrzés alá vonása, majd szárazföldi kapcsolat teremtése a Dnyeszter Menti Köztársasággal, ahol Moszkva szerint „elnyomják” az oroszajkú lakosságot.

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjjeli videóbeszédében egy orosz parancsnok kijelentéseire hívta fel a figyelmet, aki szerint Moszkva azért akarja átvenni az ellenőrzést Dél-Ukrajna felett, mert ez hozzáférést biztosítana a moldovai szeparatista régióhoz. Zelenszkij szerint a megjegyzés azt mutatja, hogy az ukrajnai háború csak a kezdet: „ez csak megerősíti azt, amit már sokszor mondtam: az oroszok ukrajnai inváziója csak a kezdet, aztán más országokat is meg akarnak szállni.” 

Péntek éjjel az ukrán vezérkar közölte: az orosz erők számos helyen megerősítették állásaikat és újabb offenzívákra készülnek Kelet-Ukrajnában. Támadások érték Szlovjanszk várost a donyecki régióban, és az orosz katonák megvetették a lábukat Lozova kisvárosban is, amely fontos vasúti csomópont a harkivi térségben – írja az MTI-re hivatkozva az Euronews.

Ukrán bejelentés szerint az ukrán csapatok vissza tudtak verni több támadást a luhanszki régióban, amelynek nagyjából 80 százaléka már orosz ellenőrzés alatt áll

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/erosodo-orosz-tamadas-kelet-ukrajnaban-egyelore-keves-sikerrel.750968.html #ukrajna #oroszország #háború #moldova

Részvény: