Erdogan azt mondta Putyinnak, hogy az oroszoknak ki kell vonulniuk a megszállt ukrán területekről

A török államfő szerint Putyin minél hamarabb szeretné befejezni a háborút.

Hosszú beszélgetést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnök orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal Üzbegisztánban – nyilatkozta Erdogan az amerikai PBS-nek. A török államfő a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek a közép-ázsiai ország fővárosában, Szamarkandban tartott konferenciáján vett részt. A Putyinnal folytatott tárgyalása során az a benyomás alakult ki benne, hogy az orosz államfő minél hamarabb be akarja fejezni a háborút, mivel „a dolgok mostani állása meglehetősen problémás”.

Erdogan arról is beszámolt, hogy hamarosan egy 200 fős túszcserét tartanak a két ország, mármint Oroszország és Ukrajna között, bár ennél többet az ügyletről nem árult el.

Amikor a PBS rákérdezett, hogy szerinte az oroszok megtarthatnak-e bármit is a február óta megszállt ukrán területek közül, Erdogan azt felelte, hogy „minden kétséget kizáróan nem”, illetve azt is hozzátette, hogy a megtámadott területeknek vissza kell kerülniük Ukrajnához. Az ugyan nem világos, hogy a török elnök ideértette-e a két oroszpárti kamuállam és a Krím területeit is, bár az utóbbiról Erdogan kijelentette, hogy 2014 óta többször is beszélt Putyinnal arról, hogy a félszigetnek vissza kellene kerülnie jogos tulajdonosához, ám ebben az ügyben nem történt érdemi előrelépés.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220920_Erdogan_Putyin_megszallas_Krim_haboru_beke_haboru

Részvény: