Elon Musknak már figyelmeztetést küldött az Európai Unió, jobb, ha vigyáz

Elon Musk, a Tesla vezéreként elhíresült milliárdos lezárta a Twitter átvételét, majd azonnal kirúgta az eddigi vezérkart és cenzúraelleni háborút hirdetett. Az Európai Unió azonnal figyelmeztette: a szólásszabadság szent, de a piaci szabályokat még a világ leggazdagabb embere sem rúghatja fel.

Miután Musk egy rejtélyes tweetje arra utalt, hogy befejezte a Twitter felvásárlását, Thierry Breton, az Európai Uniós belső piacokért felelős biztos figyelmeztette Elon Muskot, hogy be kell tartania a blokk új digitális szabályait.

„A madár kiszabadult” – tweetelte Musk szombaton, melyre válaszul Breton jelezte, „Európában a madár a mi szabályaink szerint fog repülni”. Bár hivatalosan nem erősítették meg, a Binance kriptotőzsde szóvivője –  annak a cégnek a referense, amely tőkefinanszírozást nyújtott Musknak a Twitter felvásárlásához –, pénteken azt mondta, hogy a tranzakciót végrehajtották. Musk így amellett, hogy a Twitter egyik legnépszerűbb felhasználója, most már tulajdonosa és vezére is lehet a közösségi platformnak. A világ leggazdagabbjává előlépett milliárdos arról ismert, hogy a Teslával és más cégeivel kapcsolatos bejelentésektől kezdve a mémekig és a kritikusai elleni támadásokig mindent tweetel.

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója korábban „szólásszabadság-abszolutistának” nevezte magát, és azt mondta, hogy a Twittert digitális agóraként szeretné megreformálni, ahol kevesebb korlátozás vonatkozik arra, hogy mit mondhatnak a felhasználók. Ez kihatással lesz a Twitteren megjelenő tartalmak moderálásának módjára, ami a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció online terjedése miatt a digitális óriásokat megfékezni kívánó szabályozó hatóságok egyik fő problémája – írja a CNBC.

Musk egyébként azzal vette át a Twittert, hogy azonnal menesztette a vállalat vezérigazgatóját, pénzügyi igazgatóját és jogi vezetőjét.

Az Európai Unió viszont nem tűr el mindent

Az Európai Unió nemrégiben elfogadott digitális szolgáltatási törvénye értelmében a nagy technológiai vállalatoknak megbízható tartalommoderációs rendszerekkel kell rendelkezniük, hogy gyorsan le tudják szedni az olyan illegális tevékenységeket népszerűsítő bejegyzéseket, mint a gyűlöletbeszéd, a terrorizmusra való felbujtás és a gyermekek szexuális zaklatása. Musk a maga részéről azt mondta, hogy nem engedné meg, hogy illegális tartalmak kerüljenek a platformra.

Az uniós szabályok várhatóan 2024-ben lépnek hatályba. A vállalatok a globális éves bevétel akár 6 százalékára is megbírságolhatók a jogsértésekért. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament képviselője pénteken azt mondta, hogy „a szabályok és az elszámoltathatóság szükségessége nagyobb, mint valaha”. Verhofstadt szerint Musk most a világ legnagyobb vitájába keveredett,. „Az önszabályozás a közösségi médiában még soha nem működött … még az övénél kisebb karakterekkel sem„ – tette hozzá.

Breton, a francia Atos informatikai tanácsadó cég korábbi vezérigazgatója az Európai Unió digitális reformjainak egyik fő tervezőjének számít. A digitális piacokról szóló törvény mellett, amely az internetes óriáscégek dominanciáját igyekszik megfékezni, a digitális szolgáltatásokról szóló törvény is része az EU merész tervének, hogy a nagy technológiai cégeket szabályozza.

Májusban Musk és Breton személyesen is találkozott, és a Tesla-vezér akkor azt mondta, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló törvény pontosan megegyezik a gondolkodásmódjával. A szabályozók azonban az Atlanti-óceán mindkét partján aggódnak amiatt, hogy Musk például visszaengedheti a platformra Donald Trump volt elnököt. Musk, aki korábban azt mondta, hogy visszafordítaná Trump fiókjának tiltását, a Bloomberg szerint állítólag el akarja törölni a Twitter-felhasználók élethosszig tartó kitiltását.

Magát a Twitter-felvásárlást sem a legtisztábban és átláthatóbban lépte meg Musk: először bejelentkezett egy magas vételárral, majd megpróbált kifarolni az ügyletből, mert azt állította, hogy túl sok a robot az oldalon, később pedig megtámadta a cégvezetést. Végül már bíróság elé citálták, amikor az eredeti ajánlatot fenntartva futott neki az ügyletnek, ami most ért véget.

Forrás:https://www.napi.hu/tech/twitter-elon-musk-europai-unio-thierry-breton-szabalyozas-tech.762439.html

Részvény: