Ellenzék: Orbán fizetőssé tette az egészségügyet, de mindenkinek jár a tisztességes, állami ellátás

Az ellenzéki pártok azt ígérik, hogy egy kormányváltás után mindenki hozzáférést kap a jó minőségű, állami egészségügyi ellátáshoz – írja az MTI.

Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szakértője hétfőn – a Párbeszéd és a Momentum politikusaival közösen tartott – sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fizetőssé tette a magyar egészségügyet, és ezt a “lopakodó átalakítást a szemünk láttára végezte”.

A magánegészségügyi ellátás egyre inkább “az oligarchák és a NER-lovagok fennhatósága alá kerül”, egy leendő kormánynak azonban az a feladata, hogy egy tisztességes, mindenki számára elérhető, államilag finanszírozott egészségügyi rendszert “hozzon létre, alakítson át vagy működtessen” – fogalmazott.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy a “lopakodó egészségügyi privatizáció” akkor kezdődött, amikor Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vezetésével “megszüntették” a tb-járulék járulékjellegét, és átalakították azt egy adóvá. Hangsúlyozta, hogy a járulékot a kormánynak vissza kell forgatnia arra a területre, ahová befizették, az adót azonban arra költheti, amire akarja.

Orbán Viktor, Rogán Antal és “bűnszervezetük” az egészségügyben befizetett járulékból stadionokat épített

– állította a képviselő. Szerinte a döntéshozók azért tartják alacsonyan a szakdolgozói béreket, hogy ezek az emberek átmenjenek dolgozni a magánegészségügyi ellátásba.

Az ellenzék felemeli a szakdolgozók bérét és megbecsültté teszi az egészségügyi szakmát – ígérte.

Havasi Gábor, a Momentum szakpolitikusa azt mondta, a kormányon lévők az elmúlt 12 évet arra használták, hogy “tudatosan lerohasszák az állami egészségügyet és közben megerősítsék a magánegészségügyi ellátást”. Szerinte ma már alig van olyan magánegészségügyi ellátás, amit “ne hálózna be az Orbán-rendszer”, az állami egészségügyi ellátás pedig átláthatatlan, széttöredezett, a koronavírus-járvány előtt és alatt a betegek nem tudták, hogy hova kell fordulniuk a problémájukkal.

https://24.hu/belfold/2022/01/24/ellenzek-egeszsegugy-allami-oligarchia/

https://24.hu/belfold/2022/01/24/ellenzek-egeszsegugy-allami-oligarchia/

Részvény: