Elkezdtek elvonulni az oroszok a csernobili atomerőműtől

Az Ukrajnát megszálló orosz erők elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, amely felett az ellenőrzést már a háború első napjától átvették, illetve a Kijevtől északnyugatra lévő gosztomeli repülőtértől, amelyet egy nappal később foglaltak el – közölte szerdán egy meg nem nevezett amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő.

A szóban forgó orosz erők Fehéroroszország felé vonulnak el – mondta, hozzátéve: nem tudják, hogy minden katona elhagyja-e ezeket a helyeket.

Ukrajna hétfőn arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zóna fegyvermentesítésére, mert az ott tartózkodó orosz erők miatt nem lehetséges teljesen ellenőrzés alá vonni a térséget sújtó tüzeket.

Ljudmila Denyiszova emberi jogi biztos előzőleg azt közölte, hogy a tiltott zónában több mint tízezer hektárnyi erdő áll lángokban a térségben zajló harci cselekmények miatt. Az ombudsman a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) fordult azzal a felhívással, hogy a lehető leghamarabb küldjenek szakértőket és tűzoltó-felszereléseket Ukrajnába. Múlt héten a NAÜ még azt jelezte, hogy a tüzek nem jelentenek súlyos veszélyt a radioaktivitás megnövekedésének szempontjából.

https://24.hu/kulfold/2022/03/31/orosz-ukran-haboru-marcius-31-percrol-percre/#elkezdtek-elvonulni-az-oroszok-a-csernobili-atomeromutol

Részvény:
Megtekintések száma : 113