Elkészült III. Károly király hivatalos monogramja

Az átállás azonban hosszú ideig eltarthat, így valószínűleg II. Erzsébet logójával is lehet még egy darabig találkozni.

Miután a királyi család számára is véget ért a királynő halálát követő hivatalos gyászidőszak, a Buckingham-palota közzétette az új király, III. Károly hivatalos monogramjának tervét – írja a Guardian. Ez a monogram fog megjelenni a kormányzati épületeken, a hivatalos állami dokumentumokon és a királyi család levelein is az elkövetkező hónapokban és években.

Az összefonódó C és R betűk Károly nevének, illetve a király latin megfelelőjének, a rex szónak a rövidítései, a három függőleges vonalka pedig arra utal, hogy Károly a harmadik uralkodó a sorban, aki ezt a nevet viseli.

A monogramot, amely Károly személyes tulajdonát képezi, a király maga választotta ki a neki felkínált tervek közül, az azonban az érintett szervekre lesz bízva, hogy mikor cserélik le a korábbi logót. Ezért aztán előfordulhat majd, hogy egy darabig párhuzamosan lesznek láthatók a régi és az új uralkodó kezdőbetűi a középületeken és a köztéri alkalmatosságokon, főként a postaládákon.

A monogram közzétételével egy napon a Királyi Posta bejelentette, hogy kiad négy Erzsébet királynőt ábrázoló bélyeget. Ezek még a királynő 2002-es aranyjubileumára készültek, az akkori uralkodó pedig engedélyezte, hogy arra az évre mindet forgalomba is hozzák.

Forrás:https://hvg.hu/elet/20220927_Elkeszult_III_Karoly_kiraly_hivatalos_monogramja

Részvény: