Eljött az ideje az 50 ezer forintos bankjegynek?

A magyar GDP növekedése és az elmúlt két évtized inflációja indokolttá tehetné egy új bankjegy, az 50 ezres bevezetését, ám a Magyar Nemzeti Bank úgy látja, nem a készpénzé a jövő.

Amagas inflációra való tekintettel a nemzeti bank a fizetési forgalom könnyítése érdekében dönthetne úgy, hogy új címletet bocsát ki a bankjegyek sorában – írja a 24.hu. A forint esetében jelenleg a 20 ezres a legnagyobb címlet, amit 2001-ben vezettek be.

A jegybank annak idején a GDP 70 százalékos növekedésével és a növekvő készpénzforgalommal indokolta, hogy a tízezres címlet 1997-es bevezetését követően miért kell bővíteni a sorozatot. Nyilvánvalóan az inflációs környezet is nagyban meghatározza egy új címlet kibocsátását.

Jöhetne az az 50 ezres bankó

Ha e három tényezőt megvizsgáljuk, akkor nehéz más következtetésre jutni, mint hogy eljött az ideje egy új – 50 ezres – címlet bevezetésének. Az eltelt 21 évben a forgalomban lévő készpénz megnyolcszorozódott (kicsivel több mint ezermilliárdról több mint 8300 milliárdra), a nominális GDP a háromszorosára nőtt.

Ami az inflációt illeti, az 1990-es bázishoz mérten 2001-ben 682 százalékos volt a pénzromlás mértéke, 2021-ben pedig 1430 százalékos. Vagyis a 20 ezres kibocsátásakor közel hétszeres volt a drágulás a kilencvenes évek legelejéhez képest, tavaly pedig már bő 14-szeres. Ugyanakkor a jegybank azzal érvel az új címlet bevezetése ellen, hogy időközben elterjedtek az elektronikus pénzügyi fizetési megoldások, ami indokolatlanná teszi a címletstruktúra megváltoztatását.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/buksza-bankjegy-50-ezer-forint-mnb.760032.html

#bankjegy #mnb #kibocsátás #változás #emelkedés #infláció

Részvény: