Elítélték a brazíliai zavargásokat az uniós intézmények vezetői

Az európai uniós intézmények vezetői elítélték a brazíliai zavargásokat, és támogatásukról biztosították a január 1-jén hivatalba lépett, baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnököt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn közzétett Twitter-üzenetében a demokrácia elleni támadásnak nevezte, hogy Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai megrohamozták Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, választási csalással vádolva az új államfőt.

Határozottan elítélem a demokrácia elleni támadást Brazíliában, ez nagy gondot jelent mindannyiunk, a demokrácia védelmezői számára,

fogalmazott. Ursula von der Leyen hozzátette: teljes mértékben támogatja a „szabadon és tisztességesen megválasztott” új elnököt.

Charles Michel, az EU-tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt írta, elítéli a Brazília demokratikus intézményei elleni támadást, és támogatja Luiz Inácio Lula da Silva elnököt, akit – mint kiemelte – brazilok milliói választottak meg tisztességes, szabad és demokratikus úton.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke mély aggodalmát fejezte ki a Brazíliában történtek miatt, és kijelentette: a demokráciát mindig tisztelni kell. Hozzátette: az uniós parlament Lula elnök, a brazil kormány és minden legitim és demokratikusan választott intézmény oldalán áll.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében elítélte és antidemokratikus erőszakos cselekményeknek nevezte a brazíliai eseményeket. Támogatásáról biztosította a brazil elnököt és szolidaritásáról a megtámadott demokratikus intézményeket.

Hangsúlyozta: a brazil politikai vezetőknek, különösen Jair Bolsonaro volt elnöknek felelősségteljesen kell cselekedniük, és arra kell buzdítaniuk támogatóikat, hogy hagyjanak fel a tüntetéssel. A politikai nézeteltérések megoldásának nem utcai erőszak útján, hanem Brazília demokratikus intézményein belül kell történnie – mondta. Az uniós diplomácia vezetője Twitter-üzenetében kijelentette: a brazil demokrácia győzedelmeskedni fog az erőszakkal és a szélsőségességgel szemben.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/01/09/brazilia-zavargasok-europai-unio-vezetok-elitelik/

Részvény: