Elérte az ezret a hajnali földrengés áldozatainak száma

A jelenlegi adatok szerint Törökországban 912-en, Szíriában pedig 380-nál is többen haltak meg.

Közel hétszáz ember meghalt és több ezren sérültek meg a Reuters szerint a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó, 7,8-as erősségű földrengés miatt. A földmozgás következtében, amelynek epicentruma Gaziantep közelében volt, számos épület összedőlt. A romok alatt jelenleg is kutatnak a túlélők után.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn délelőtt a BBC beszámolója szerint azt mondta, Törökországban 912-en haltak meg és 5383-an sérültek meg. Törökország nemzetközi segítséget is kért a helyzet kezelésére.

A szíriai hatóságok beszámolója szerint több mint 380-an haltak meg és mintegy ezer ember megsérült, a legtöbben Hama, Aleppó és Latakia tartományokban. Szíria lázadók ellenőrizte térségéből a „fehérsisakosok” néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte, már 147 halottról és 340 sérültről tudnak, valamint több százan rekedtek a romok alatt. Bászil Termanini, a szervezet vezetője azt mondta, az áldozatok zöme Aleppó tartomány lázadók ellenőrizte részén és Idlibben van.

Orbán Viktor hétfő délelőtt a Twitteren nyilvánított Törökországnak és Recep Tayyip Erdogan török elnöknek a katasztrófa miatt, és azonnali segítséget ígért. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig bejelentette, hogy Magyarország azonnal küld egy 50 fős, „kutatásban és mentésben komoly tapasztalatoka szerzett” egységet Törökországba, ha erre igényt tartanak a törökök.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230206_foldrenges_aldozatok_serultek

Részvény: