Egyre nő a feszültség: újabb európai NATO-tagország küld hadihajókat Ukrajna támogatására

Margarita Robles védelmi miniszter elmondta, Spanyolország hadihajókat küld, hogy csatlakozzanak a NATO Földközi- és Fekete-tengeri erőihez az ukrán határ közelében zajló orosz csapatösszevonások következtében fokozódó feszültség miatt – írja a Reuters.

Egy aknakereső hajó már úton van, egy fregatt pedig három-négy napon belül kihajózik – mondta Robles újságíróknak, hozzátéve, a madridi kormány azt is fontolgatja, hogy vadászgépeket küld Bulgáriába.

Oroszország nem mondhatja meg a többi országnak, hogy mit tegyen, ezért a NATO meg fogja őrizni és védeni bármely ország szuverenitását, amely csatlakozhat vagy csatlakozni akar a szövetséghez

– hangsúlyozta a védelmi miniszter.

A kelet-európai NATO-bevetéshez való spanyol hozzájárulás azután történt, hogy José Manuel Albares spanyol és Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi washingtoni találkozóján az ukrajnai orosz fenyegetésre adandó összehangolt válaszról tárgyalt.

Nyugati tisztviselők, diplomaták és volt tisztviselők a héten azt mondták a Reutersnek, hogy a NATO kénytelen megfontolni olyan csapaterősítéseket, amelyek szembemennek Putyin azon követelésével, hogy a szövetség ne terjeszkedjen tovább kelet felé.

DÁNIA A HÉTEN KÖZÖLTE, HOGY FREGATTOT KÜLD A BALTI-TENGERRE, EMMANUEL MACRON FRANCIA ELNÖK PEDIG FELAJÁNLOTTA, HOGY CSAPATOKAT KÜLD ROMÁNIÁBA.

Diplomaták és tisztviselők szerint már a júniusi madridi NATO-csúcstalálkozó előtt további csapatösszevonási döntések születhetnek.

https://www.portfolio.hu/global/20220121/egyre-no-a-feszultseg-ujabb-europai-nato-tagorszag-kuld-hadihajokat-ukrajna-tamogatasara-522299

Részvény: