Egymást vádolják kalapácsos támadásokkal az orosz ellenzékiek, a Kreml dörzsöli a tenyerét

Éles törés (szó szerint) az orosz ellenzékben: egy korábban a Kremlnek tulajdonított márciusi kalapácsos támadásról Navalnij csapata most azt mondja, hogy bizonyítékokat kaptak rá, hogy azt valójában nem Putyin titkosszolgálata, hanem a másik orosz ellenzéki vezető, Mihail Hodorkovszkij közeli emberének megbízásából követték el.

Március 12-én este Leonyid Volkov, az egy hónappal korábban a sarkvidéki börtönében meghalt Navalnij egyik legközelebbi munkatársa leparkolt a vilniusi kertvárosi háza előtt, amikor egy támadó ugrott a kocsijához. Egy kalapáccsal betörte az első ablakot, majd gázspray-vel lefújta és ütlegelni kezdte az orosz ellenzéki aktivistát. Tucatnyi ütést mért a lábára, eltörte a karját, majd – valószínűleg egy társával együtt – elrohant. A támadást Volkov felesége az emeleti ablakból nézte végig, Navalnij szövetségesét pedig kórházba szállították, az ügyben a litván terrorellenes hatóság nyomozott.

A vilniusi támadás három nappal volt a 80 százalékos elvárt eredményt Putyinnak végül simán hozó orosz elnökválasztás előtt, amire Navalnij mozgalma az alapító halála után éppen intenzíven szervezte a délre meghirdetett szavazási demonstrációt. Az orosz ellenzék biztos volt benne, hogy Volkovra is a Kreml által felbérelt ügynökök támadtak rá: „ez egy tipikus gengszterköszöntés volt Putyintól a pétervári maffiából” – mondta Volkov még a kórházi ágyán készített egyik videójában.

Fél évvel később ezt Navalnij szervezetében, a Korrupcióellenes Alapítványnál már máshogy gondolják. Mint csütörtökön bejelentették, bizonyítékaik vannak rá, hogy a vilniusi kalapácsos támadót nem a Kremlből bérelték fel, a valódi megbízó Leonyid Nyevzlin lehetett, aki 250 ezer dollárt fizetett azért, hogy Volkovot megnyomorítsák.

Nyevzlin Hodorkovszkij alatt a Jukosz olajtársaság alelnöke és az oligarcha közeli barátja volt, mielőtt Hodorkovszkij pozícióit a kétezres évek elején megsemmisítette Putyin. Most a putyini rezsimmel szintén régóta szembenálló Nyevzlint vádolják azzal, hogy durván megverette az egyik ismert, emigrációba kényszerült orosz ellenzékit.

Navalnij csapatának a bizonyítékai a Nyevzlin által írt emailek egy Blinov nevű közvetítőnek, aki elvileg segített megszervezni a támadást. A megszerzett levelek szerint az eredeti terv az volt, hogy Litvániából elrabolják Volkovot és Oroszországba viszik, ahol aztán átadják az FSZB-nek. Végül ez módosult a kalapácsos támadásra, de a megbízó nem volt megelégedve az eredménnyel: azt mondta Blinovnak, hogy Volkov megúszta pár zúzódással, ennyit ő maga is össze tudott volna hozni.

Nyevzlint további támadások megszervezésével is vádolják az emailek alapján: Ivan Zsdanov, Navalnij alapítványának igazgatójára tavaly júniusban Genfben, az ellenzéki közgazdász Makszim Mironov feleségére pedig egy éve szeptemberben Buenos Airesben támadtak rá. Navalnijék most úgy gondolják, hogy mindkét eset mögött Nyevzlin állhatott – és bár erre közvetlen bizonyítékuk nincs, biztosak benne, hogy az ügyekről Hodorkovszkijnak is tudnia kellett.

Hodorkovszkij és Navalnij sokáig riválisok voltak az orosz ellenzéken belüli meghatározó szerepért: Navalnij a „régi ellenzék” leváltását, egy új, hatékonyabb ellenzéki együttműködést szerette volna összehozni, az oligarchából nyugatos rendszerkritikussá lett Hodorkovszkij pedig maga testesítette meg ezt az óellenzéket. A putyini rezsim totális hatalmi gépezetének kiépülése, a szervezett ellenzék megszüntetése és emigrációba kényszerítése, valamint Navalnij halála óta azonban ennek már nem sok relevanciája van, így nem világos, mi lett volna a motivációja az egyébként többek által elég durvának lefestett Nyevzlinnek, ha valóban ő állt a támadások mögött.

Ő vehemensen tagadja a vádakat, és Hodorkovszkijjal együtt azt állítja, hogy egy FSZB-s provokációról és hamis bizonyítékokról van szó, amelyek teljesen megfelelnek Putyin propagandájának.

A körülményeket valóban gyanússá teszi, hogy Nyevzlin emailjeit először az orosz állami csatorna, az RT hozta nyilvánosságra. Azt állították, hogy a levelezést litvániai orosz ellenzéki forrásból szerezték meg, miután Blinov azt inkább átadta, mert az elszámolási viták után féltette az életét Nyevzlin embereinek fenyegetései miatt.

Az egymásra támadó, a Kremlt alaptalanul vádoló orosz ellenzék képe tökéletesen megfelel persze Moszkva érdekeinek, a bizonyítékokat azonban Navalnij csapata is hitelesnek tartja, állításuk szerint több oknyomozó is azt erősítette meg nekik, hogy azok valódiak.

Részvény: