„Új korszakba” és „magasabb szintre” léphetnek az orosz-kínai kapcsolatok Vang Ji kínai külügyminiszter szerint, akit a kínai állami média idézett szerdán. Vang volt a házigazdája annak a megbeszélésnek, amit az Afganisztánnal szomszédos államok külügyminiszterei folytattak – írja az eseményről a BBC News. Ezen megjelent Szergej Lavrov
Lavrov kijelentette, Kína és Oroszország is „ellenzi a hegemonizmust és az erőpolitikát”, illetve fenntartanák az ENSZ alapelveit (Moszkva egy szuverén államot támadott meg katonailag, ami viszont nem igazán ENSZ-kompatibilis). Oroszország ráadásul elkötelezett a feszültség csillapítása érdekében Ukrajnában, folytatni akarja a béketárgyalásokat és fenntartani a kommunikációt a nemzetközi közösségben.
Lavrov bókolt Vangnak, mondván Kína mindig a történelem jó oldalán állt. Elmondta, az ukrán ügynek komplex története van, és a mostani helyzet „egy hosszú ideje fennálló európai biztonsági konfliktus eredménye”. Vang még annyit mondott, támogatja az orosz erőfeszítéseket, sőt abban mindegyik felet, hogy egy nagy humanitárius válságot megelőzzenek. A kínai külügyminiszter, ahogy a kínai kormány, egyszer sem ítélte el az Ukrajna elleni orosz agressziót.