Egészségügyi reform: szűrővizsgálatokra kötelezi lakosait a horvát kormány

2023-ban egy átfogó kivizsgálási programot indít a lakosság körében a horvát kormány. Az országban az egyik legmagasabb a krónikus, azon belül is a szív és érrendszeri betegségekkel küszködők aránya.

Hamarosan kezdetét veszi minden idők egyik legjelentősebb egészségügyi reformja Horvátországban, melynek keretében a kormány kötelezővé teszi a lakosság számára a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokat. Az intézkedéssel Zágráb a nemzet általános egészségügyi állapotát kívánja felmérni és szükség esetén javítani – írja a vg.hu

A portál kitér rá, hogy az Eurostat adatai szerint az uniós országok közül Horvátországban az egyik legmagasabb a krónikus, azon belül is a szív és érrendszeri betegségekkel küszködők aránya, s az egészségügyi tárca ezért még tavaly úgy döntött, hogy 2023-ban egy átfogó kivizsgálási programot indít a lakosság körében, hiszen a legtöbb betegség könnyebben kezelhető, ha azokat időben diagnosztizálják.

A szűrővizsgálatokon való részvételt a tervek szerint minden állampolgárnak kötelezővé teszik.

A program márciusban indul, először Zadar és Verőce-Drávamente megyében, majd az ottani tapasztalatokat felhasználva őszre kiterjesztik az egész országra. A páciensek korosztályuktól függően évente vagy kétévente előre meghatározott időpontban érkeznek majd a vizsgálatokra. Ezek zömét a központi kórházakban vagy szűrőbuszokban végzik majd el. A fiatalok számára csak általános egészségügyi ellenőrzést írnak elő, 40 év felett pedig már a komolyabb betegségek jeleit is figyelik.

Kötelező, de mégsem
A kötelező egészségügyi vizsgálatok költségeit a társadalombiztosító fedezi. Kötelező, ám ha valaki nem akar részt venni rajta, megteheti: akik megtagadják, azoknak a társadalombiztosító egyfajta büntetésként magasabb díjat számol fel.

Vili Beros egészségügyi miniszter a Jutarnji list újságnak adott interjúban elmondta, hogy a céljuk az, hogy minden lakost kivizsgáljanak, ezért a vizsgálatokon való részvételre a munkáltatóknak szabadnapot kell majd biztosítaniuk az alkalmazottiak számára – idézi a vg.hu.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/egeszsegugyi-reform-szurovizsgalatokra-kotelezi-lakosait-a-horvat-kormany.765739.html

Részvény: