Éber kés néven tartottak hadgyakorlatot a brit, finn és svéd erők

A két skandináv ország már beadta jelentkezését a NATO-hoz.

A brit csapatok részt vettek a svéd és a finn fegyveres erőkkel közösen tartott, az Éber kés (Vigilant Knife) kódnevű hadgyakorlaton – vált ismertté vasárnap. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a gyakorlat a hadseregek közötti együttműködés megerősítését szolgálta, mivel Svédország és Finnország egyaránt pályázik a NATO-csatlakozásra. 

A parancsnoki gyakorlatot augusztus 29-e és szeptember 2-a között tartották az észak-finnországi Rovaniemiben és Rovajarviban. 

A gyakorlatot az ukrajnai háború hátterében rendezték meg, amely Európa-szerte kiélezte az orosz agresszióval szembeni, a kontinens biztonságával kapcsolatos aggodalmakat. 

Ben WallACE brit védelmi miniszter elmondta: “miközben Európában háború dúl, fontosabb, mint valaha, hogy megerősítsük nemzetközi partnerkapcsolatainkat. Üdvözöljük Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, és továbbra is együtt fogunk gyakorolni, hogy készen álljunk a közös biztonsági kihívásokra.” 

Az Éber kés hadgyakorlat felbecsülhetetlen értékű lehetőség volt az Egyesült Királyság személyi állománya számára, hogy fejlessze készségeit és tapasztalatait a hideg időjárási körülmények közötti hadviselés terén, lehetővé téve számára, hogy finn és svéd kollégáikkal együtt hatékonyak legyenek a harctéren – tette hozzá a brit védelmi tárca vezetője.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220904_Eber_kes_neven_tartottak_hadgyakorlatot_a_brit_finn_es_sved_erok

Részvény: