Donald Trump ismét megfenyegette a Hamászt, csak egy szavába kerül, hogy lépjen az izraeli hadsereg

Donald Trump kész engedélyt adni Izraelnek a gázai katonai műveletek folytatására, ha a Hamász nem tartja be a tűzszüneti megállapodást – közölte az amerikai elnök a CNN-nek adott telefonos interjúban. Trump szerint az izraeli hadsereg „azonnal visszatérhet az utcákra”, ha ő úgy dönt, mivel a Hamász továbbra is késlekedik az összes túsz holttestének átadásával.

Donald Trump amerikai elnök a CNN-nek adott telefonos interjújában szerdán közölte, megfontolná, hogy engedélyt adjon Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek a katonai műveletek folytatására Gázában, amennyiben a Hamász nem tartja be a tűzszünet feltételeit. 

Az izraeli csapatok visszatérhetnek az utcákra, amint szólok nekik. A Hamásszal kapcsolatos ügyeket gyorsan el fogjuk rendezni – mondta röviden Trump a telefonhívásban.

A nyilatkozat hátterében az áll, hogy Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy nem teljesítette a tűzszüneti megállapodásban vállaltakat, vagyis nem adta át az összes élő és elhunyt túszt. Ez növekvő feszültséget okoz Izraelben, ahol a hatóságok már arról tájékoztatták az ENSZ-t, hogy csökkenteni vagy késleltetni fogják a humanitárius segélyszállítmányokat Gázába, mivel a Hamász eddig csak kevés elhunyt túsz holttestét adta át. A tűzszünet ugyanakkor egyelőre érvényben maradt.

Trump 20 pontból álló béketervének 4. pontja szerint „Izrael nyilvános elfogadását követően 72 órán belül minden élő és elhunyt túszt vissza kell szolgáltatni”. Szerdáig mind a 20 élő izraeli túszt visszajuttatták Izraelbe. A Hamász emellett nyolc holttestet adott át, köztük négyet előző este – azonban az izraeli hadsereg közölte, hogy az egyik nem izraeli állampolgáré. 

Donald Trump 2025. október 15-én
Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images Hungary

Trump hangsúlyozta, hogy az élő túszok kiszabadítása volt a legfontosabb: „Annak a húsz embernek a kimentése elsődleges cél volt” – mondta. Ugyanakkor az elnök tanácsadói szerint a Hamász nem sértette meg a tűzszüneti megállapodást azzal, hogy nem tudta még visszaszolgáltatni az összes holttestet. Az Egyesült Államok harmadik fél közvetítésével ígéretet kapott a Hamásztól, hogy mindent megtesznek a további maradványok felkutatásáért. A holttestek egy része valószínűleg a romok alatt van a több mint két éve tartó harcok következtében.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 35