Donald Trump érvénytelenítette Joe Biden valamennyi rendeletét, amit a volt elnök automatikus aláírásával láttak el

Az amerikai elnök úgy véli, hogy ez az elődje által szignózott dokumentumok 92 százalékát is érintheti.

„Bármilyen dokumentum, amit az Álomszuszék Joe Biden az automatikus kézjegyével ellátott, ezennel érvényét veszti” – írja Donald Trumpközösségi médiafelületén.

Trump szerint ugyanis ezeket illegálisan adták ki és Biden nem is tudott róluk. „Ha meg azt mondja, hogy tudott ezekről, akkor hamis tanúskodásért vádat emelnek ellene” – írta az elnök. Trump úgy véli, hogy ez a Biden által szignózott dokumentumok 92 százalékát is érintheti.

Donald Trump már márciusban eljátszotta ezt egyszer, amikor a Biden által kiadott elnöki kegyelmeket érvénytelenítette, ugyanerre hivatkozva.

Az automatikus aláírás kérdése már korábban is váltott ki vitákat az amerikai közéletben. Vannak olyan vélemények, miszerint egyenesen alkotmányellenes az elnök nevében, gépi szignóval ellátott rendeleteket kiadni és ez a téma már Barack Obama elnöksége idején is felmerült.

Más kérdés, hogy egyelőre a Biden által kegyelemben részesített emberek egyike ellen sem indult eljárás, bár az is igaz, hogy nem lenne könnyű dolga annak, aki megpróbálná bizonyítani, hogy az elnök nem tudott arról, hogy kegyelmet adott a fiának.

Részvény: