Donald Trump elárulta, hogy többször is beszélt titokban Putyinnal az elmúlt hetekben

Donald Trump elárulta, hogy az elmúlt hetekben többször is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Azt hogy beszélni fognak március 18-án, be is jelentették, meg is történt a hívás, az amerikai elnök pedig ezt mondta utána: „Ez egy nagyon jó telefonbeszélgetés volt. Úgy gondolom, ez valami jó dolog kezdete. Három-négy héttel ezelőtt kezdődött. Tudják, sokszor beszéltem Putyinnal, nem ez volt az első hívás. Voltak más beszélgetéseink is.” Így derült ki a nyilvánosság számára, hogy a két elnök hetek óta egyeztet.

Nem teljesen világos, hogy Donald Trump milyen gyakran folytatott telefonos tárgyalásokat Vlagyimir Putyinnal azóta, hogy hivatalba lépett az Egyesült Államok elnökeként. A két ország vezetői február 12-én és március 18-án beszéltek hivatalosan is. Trump február 8-án azt nyilatkozta, hogy telefonon beszélt Putyinnal az orosz-ukrán háború befejezéséről. Akkor azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy pontosan hányszor beszélt Putyinnal: „Inkább hallgatok” – mondta.

A Washington Post forrásai szerint Trump 2024 novemberében, röviddel azután, hogy megnyerte az amerikai elnökválasztást, telefonon egyeztetett Putyinnal. A Kreml azonban tagadta ennek a beszélgetésnek a tényét.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden beleegyezett az ukrán energetikai infrastruktúrára mért csapások harminc napos leállításába a Donald Trumppal folytatott két és fél (egyes beszámolók szerint másfél) órás telefonbeszélgetést követően. Ezzel egy lépéssel – legalább ideiglenesen – közelebb kerülhettünk a háború lehetséges befejezéséhez az ukránok feje fölött zajló tárgyaláson, amelyen nem úgy tűnt, hogy Putyin jelentős engedményeket tesz. A részleges, ideiglenes tűzszünet harminc napra szól, és csak az energetikai infrastruktúra elleni támadásokra vonatkozik, minden mást ugyanúgy támadni fognak a felek. A telefonhívás utáni órákban Kijevben már szóltak is a légvédelmi szirénák orosz drónok támadása miatt. A mostani helyzetről Takács Lili írt elemzést a 444-en.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 64