Dermesztő számok érkezhetnek hétfőn és kedden

A jövő héten jelenik meg a szeptemberi inflációs adat, az augusztusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom augusztusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a szeptember végi államháztartási egyenleget.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az augusztusi külkereskedelmi forgalom adatait első becslésében, és megjelenik az államháztartás szeptember végi adatairól szóló gyorstájékoztató.

Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt. Változatlan áron számolva a kivitel volumene 1,3 százalékkal kisebb, míg a behozatalé 1,5 százalékkal nagyobb volt a tavaly júliusinál. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 29,3, a behozatalban 38,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 6,5 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 13, a dollárral szemben 31 százalékkal gyengült.

Szintén hétfőn az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének szeptember végi előzetes adatait közli a PM.

Augusztusban a központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ezzel az augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt és elérte az egész évre jóváhagyott összeg 91,1 százalékát. A deficit így másfélszerese volt az egy évvel korábbi 1900,7 milliárd forintnak. Augusztus végéig a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet értek el. Augusztus végéig a nyugdíjkiadások 3152,9 milliárd forintban teljesültek, ami 527,0 milliárd forinttal, 20,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának kiadásait. Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadás augusztus végéig 1436,3 milliárd forintot tett ki a tavalyi évi azonos időszakának 1192,0 milliárd forint összegű kiadásával szemben.

Kedden közli a KSH a fogyasztói árak szeptemberi alakulását. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt 1,8 százalékkal nőttek. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább 30,9, illetve 14,8 százalékkal. Az éves maginfláció 19,0 százalékos, a nyugdíjas kosárra számított infláció áremelkedés 15,7 százalékos volt augusztusban.

Szerdán az ipari termelés augusztusi részletes adatait közlik. Augusztusban az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 9,3 százalékkal emelkedett a termelés, mivel idén augusztusban kettővel több munkanap volt, mint az előző évben. Az előző hónaphoz, júliushoz képest 0,1 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A termelés bővüléséhez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A járműgyártás kiugróan nőtt az alacsony bázishoz képest, de a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is jelentősen bővült. Az év első nyolc hónapjában 6,1 százalékkal nagyobb volt a termelés, mint a múlt év azonos időszakában.

Pénteken az építőipar augusztusi teljesítményéről közöl adatot a KSH. Júliusban 3,0 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve az előző havi 8,1 százalékos csökkenés után. Az épületek építéséé 0,5 százalékkal, az egyéb építményeké 7,0 százalékkal növekedett. A júniusinál 5,8 százalékkal nagyobb volt az ágazat szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése. Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 0,3 százalékkal nagyobb volt a tavaly július véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 14,7 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 12,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 6,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – írta a KSH.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/makro-ksh-pm-inflacio-ipar-kulker-epitoipar.761201.html

Részvény: