Czeglédy Csaba visszalépett, nem indul a választáson

Nem indul az országgyűlési választáson a szombathelyi központú Vas megye 1-es számú választókerületben Czeglédy Csaba – jelentette be a Facebook-oldalán a politikus, aki arról beszélt, élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, pláne úgy, hogy továbbra is magát tartja a legalkalmasabbnak a térség képviseletére.

A külső kényszer a Fidesz által teremtett, torz választási rendszer, a belső kényszer pedig az, hogy én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben, a becsületemet nem tudta

– mondta Czeglédy, aki miatt 150 millió forintot bukott a Demokratikus Koalíció, ugyanis a maximális kampánytámogatás csak akkor jár egy pártnak, ha mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet indít egy párt, Czeglédy pedig függetlenként indult volna.

Czeglédy a DK listájára fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”, a támogatóit pedig arra biztatta, egyéniben szavazzanak a legjobb meggyőződésük szerint.

A győzelemért harcoló képviselők száma így négy főre apadt, a Fidesz színeiben Vámos Zoltán indul, a Tisza Pártot Rápli Róbert képviseli, a Mi Hazánk jelöltje Danka Lajos, a Kutyapárté pedig Kóber György Márk lesz.

Orbán Viktor országjárásának szombathelyi állomásán beszélgettünk Nemény András polgármesterrel, aki a helyi esélyek kapcsán azt mondta, Czeglédy Csaba támogatottsága messze meghaladja helyben a DK népszerűségét, így nem tartotta volna kizártnak azt sem, hogy olyan eredményt ér el, ami akár a választókerület végeredménye szempontjából is releváns lehetne.

Részvény: