Megtörte a gázárak trendjét az EU terve és révbe értek a szankciók

Több napja csökkennek az európai gázárak, pedig már a legtöbb szakértő biztosra veszi, hogy Oroszország teljesen leállítja az EU irányába a gázszállításokat. De arra a hírre, hogy a Gazprom profitja 14 hónapos mélypontra zuhant augusztusban, valamint az Európai Bizottság bejelentette a részleteket az energiacégekre kivetett különadóról, az árak enyhén emelkedni kezdtek, megtörve az eddigi pozitív trendet. A rezsicsökkentést meghatározó CEEGEX árainál erősebb az ingadozás.

Érdekes fordulatot vett kedden az európai gázpiac, amely az elmúlt héten jelentős áresést produkált: míg a múlt hétfőn 245,9 eurón álltak a megawattóránkénti kurzusok, ezen a héten már csak 190,5 euró volt egy megawattóra a TTF ICE adatai szerint. Kedden viszont egy enyhe drágulás indult meg: délután 2-ig 1,75 százalékot emelkedett a kurzus, egészen 194 euróig. 

Közben viszont az árfolyamot lefelé taszító pozitív hatások továbbra is érvényesek: az ukrán hadsereg előrenyomulása nem akadt meg a harkivi régióban, az EU-s gáztárolók töltöttsége jóval magasabb, mint előzetesen várták, a napsütéses, de már nem hőséggel párosuló időjárás mind a napenergiás áramtermelés szintjét magasan tartja, mind pedig csökkentette a gázfelhasználást a légkondicionálók visszafogásával.

Ugyanakkor két negatív hatás is érződik a piacokon: az orosz energiaexport-bevételek jelentősen visszaestek az uniós szankciók következményeként, ami erősíti azt a várakozást, hogy a Gazprom teljesen elzárja majd az európai gázszállításokat; másrészt az Európai Bizottság által ismertetett energiaszektorra kivetendő különadó tervezete pánikot okozott a gázkereskedők körében.

rezsicsökkentés korlátozása után a magyar lakossági piaci gázárakat meghatározó CEEGEX árai nagyobb kilengést mutattak az elmúlt időszakban, mint a holland gáztőzsdén tapasztalható ütemes áresés. Ugyan 189,06 euró volt a referenciaár múlt hétfőn, a tegnapi gáznapra fordulva pénteken még 195,49 eurón állt a megawattóránkénti kurzus. A keddre szóló szerződéseknél viszont már 186,68 euró volt a referenciaszint.

Beértek az oroszokra kivetett szankciók

Az orosz energiabevételek visszaesése az olajkereskedelemben arra vezethető vissza, hogy a legtöbb európai vásárló nem hajlandó orosz olajat importálni, azt jelenti, hogy Moszkva kénytelen az ázsiai piacokon meredek árengedménnyel értékesíteni az olajat, így nem részesülhet a magasabb árakból származó teljes előnyökből. A Neste adatai szerint a 23 dolláros diszkont közel 30 százalékkal magasabb, mint a korábbi 30-35 dolláros hordónkénti kedvezmény a Brent olajhoz képest, de az exportált volumen is visszaesett augusztusban.

Bár a múlt hónapban rekordmagas spot gázárakat mértek Európában, a gázilletékek, amelyek a költségvetés kisebb részét teszik ki, nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni az alacsonyabb olajbevételeket. Az állami Gazprom PJSC jelentősen csökkentette a nyáron az Európába irányuló gázexportot, szankciókat okolva a korlátozott áramlásért – írja a Bloomberg.

Oroszország olaj- és gázbevételei, amelyek az ország költségvetésének több mint egyharmadát teszik ki, a múlt hónapban 671,9 milliárd rubelre (11,1 milliárd dollár) csökkentek, ami 2021 júniusa óta a legalacsonyabb érték a pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint. Ez közel 13 százalékos csökkenés júliushoz képest. Az egy évvel ezelőttihez képest is 3,4 százalékos csökkenés.

Az Európai Bizottság terve még pánikot kelt

Az Európai Bizottság a tervek szerint szerdán mutatja be a válság kezelésére irányuló javaslatait, amelyekkel az EU az energiafogyasztás visszafogásával és likviditás biztosításával próbálja megakadályozni, hogy a válság további károkat okozzon az unió gazdaságának. A blokk egy sürgősségi csomag részeként a megújuló energiaforrásokból és nukleáris energiából áramot termelő vállalatok bevételeinek korlátozására is összpontosít.

Az Európai Unió egy olyan tervre összpontosít, amelynek célja, hogy az energiavállalatok nyereségét korlátozza, és a pénzt a fogyasztókhoz irányítsa támogatások formájában. Vagyis a lényeg az, hogy a plusz bevételeket nem a költségvetésekbe folyatják, hanem az alacsonyabb keresetű háztartások rezsikiadásaira osztanák ki támogatásként, valamint segítenek a kisebb vállalkozásokat is, hogy megbirkózzanak a magas energiaköltségekkel.

A Bizottság korlátozni kívánja az alacsonyabb költségű energiatermelők bevételeit, illetéket kíván kivetni a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó vállalatok többletnyereségére, és kötelező fogyasztáscsökkentést kíván bevezetni. 

A tervek része:

  • A megújuló és nukleáris energiaforrásokkal foglalkozó vállalatok áramtermelésből származó bevételeinek 180 euró/megawattóra összegben történő korlátozása.
  • Az olaj-, gáz-, szén- és finomítóipari vállalatokra kivetett ideiglenes illeték, amely legalább az extraprofitjuk 33 százalékát tenné ki. A 2022-es pénzügyi év adózás előtti nyereségének alapján, amely több mint 20 százalékkal magasabb, mint a 2019-ben kezdődő három év átlaga. Kivételes és ideiglenes, és a tagállamoktól függ, hogy alkalmazzák-e.
  • A teljes fogyasztás 10 százalékos csökkentésére vonatkozó célkitűzés és a kereslet 5 százalékos csökkentésére vonatkozó kötelező cél a kiválasztott csúcsidőszakokban.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök terveit még véglegesíteni kell, és végül a tagállamoknak is alá kell írniuk, és a válság kezelésének módját illetően mélységes nézetkülönbségek vannak. A legvitatottabb ötletet – az importált orosz gáz árának korlátozását – máris elhalasztották, de később folytatják a tárgyalásokat.

Úgy tűnik, hogy a tengerentúlról származó gáz árának korlátozása nem kerül szóba. Legutóbb Olaf Scholz német kancellár óva intette az Európai Bizottságot egy ilyen lépéstől, mondván, hogy az a világpiacról érkező kínálat csökkenéséhez vezethet. Az S&P Global is arra figyelmeztet, hogy az LNG ársapkázása az például Ázsiát vonzóbbá teheti az eladók számára.

Ehelyett Németország “nagy sebességgel” áramárplafon bevezetését tervezi, hogy segítsen a fogyasztóknak és a vállalatoknak megbirkózni az emelkedő költségekkel. 

Tele vannak a tárolók, besült Putyin gázfegyvere

A betáplálások jelenlegi üteme mellett és normális tél esetén az északnyugat-európai gáztárolók március végére még akkor is 34 százalékban megtelnek, ha Oroszország leállítja az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül történő szállítást – írja a JPMorgan Chase & Co. jegyzetében. Ha az átlagosnál hidegebb lesz, ez a szint 14 százalékra csökkenhet a bank szerint. 

„A gáz- és széntárolók erőteljes kapacitása az európai iparban és máshol tapasztalható keresletromlásnak köszönhetően medvepiaci jeleket mutat” – mondta Andy Sommer, a svájci Axpo Solutions AG közműszolgáltató és kereskedő cég fundamentális elemzésért és modellezésért felelős csoportvezetője a Bloombergnek. A szakértő szerint a töltöttség magas szintje így annak köszönhető, hogy visszafogták energiafelhasználásukat az ipari szereplők, míg ez a fogyasztáscsökkenés kitarthat az év hátralévő részében is.

Mindez pedig azt jelenti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán front mellett a gázháborúban is szorultabb helyzetbe került: Európa már a tartalékaival is átvészelheti a telet. Az árak volatilitása már az ipari termelésen és áramfelhasználásán múlik.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/gazar-foldgaz-gazellatas-ttf-ice-energia-rezsicsokkentes-europai-bizottsag-gazprom-energia.759674.html

#európai_bizottság #földgáz #gázár #gáztároló #rezsicsökkentés #rezsikalkulátor #gazprom #vlagyimir_putyin #energia

Részvény: