Csütörtökön találkozik az orosz és a kínai elnök

Ukrajnáról és Tajvanról fog tárgyalni csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csinping kínai elnök Üzbegisztánban. A Kreml szerint a találkozó „különös jelentőségű” lesz a geopolitikai helyzetre tekintettel – írja a Reuters. Hszi Csinping több mint két év után először hagyja el Kínát.

Az elnökök áttekintik mind a kétoldalú kapcsolataikat, mind a fő regionális és nemzetközi témákat – közölte Jurij Ushakov, a Kreml helyettes szóvivője Moszkvában.

A találkozó lehetőséget ad a kínai elnöknek, hogy a befolyását demonstrálja, míg Putyin Oroszország Ázsia felé való nyitottságát hangsúlyozhatja ezzel. A Kreml szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2021-ben elérte a 140 milliárd dollárt, az idei év első hét hónapjában pedig közel 93 dollárt volt.

Kína ma Oroszország legnagyobb olajvásárlója, ami az orosz államkasszának egyik legfontosabb bevételi forrása. Oroszország emellett arra is törekszik, hogy növelje Kínába irányuló gázeladásait, és új vezetékeket építsen az országba, mivel az ukrajnai helyzet miatt jelentősen megnyirbálták Európába irányuló gázexportját.

Usakov kijelentette, hogy Moszkva nagyra értékeli Kína álláspontját az általa „ukrajnai válságnak” nevezett helyzettel kapcsolatban. Szerinte Peking „kiegyensúlyozott megközelítést” alkalmazott a fegyveres konfliktussal kapcsolatban.

Kína tisztán érti azokat az okokat, amelyek Oroszországot különleges katonai műveletének megindítására kényszerítették. Ezt a kérdést természetesen alaposan megvitatják a soron következő találkozón

– mondta Usakov.

Hszi Csinping és Putyin találkozójára a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójával párhuzamosan kerül sor az üzbegisztáni Szamarkandban. Usakov szerint az oroszok Üzbegisztánban várhatóan nem kötnek új energiaügyi megállapodásokat Kínával.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/09/13/ukran-ellentamadas-harkiv-orosz-ukran-haboru-zelenszkij-ukrajna-szeptember-13/#csutortokon-talalkozik-az-orosz-es-a-kinai-elnok

Részvény: