Csökken a német infláció, mi is örülhetünk

Németországban lelassult, és az elemzői várakozások alatt alakult az éves infláció szintje, ami Magyarországra nézve is kedvező hatásokat indíthat el.

Tavaly decemberben Németországban már második hónapja egymás után az infláció az előzetes várakozásoknál alacsonyabban alakult: decemberben 8,6 százalék volt, novemberben 10, októberben 10,4 – mondta az InfoRádióban Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.

Az német infláció tehát változatlanul magas, de nem olyan mértékben növekszik, mint ahogyan ezzel előzetesen kalkuláltak.

Ennek egyik oka, hogy a piac sok tekintetben kezdte beárazni az inflációt, és a gázár-plafonnak is van hatása. Az elemzők abból indulnak ki, hogy januártól megint erősebb lesz az infláció, mert akkor jönnek meg az éves energiaszámlák. Bauer Bence szerint az áremelkedés márciustól már erőteljesebben csökkenni fog.

A folyamat ránk is hatást gyakorolhat, mert Magyarország általában pár hónap csúszással követi a német gazdasági folyamatokat. Így itthon is lassulni fog az infláció mértéke, hiszen a piac itt is sok tekintetben beárazta az áremelkedéseket, és egyéves összehasonlításban márciustól a háború okozta különleges helyzet kiegyenlítődik.

Bauer Bence elmondta: Németországban 38 százalékkal emelkedtek tavaly az energiaárak, mert a gáz- és olajbehozatal nagyon megdrágult, és ezt a háztartások is érzik. Magyarországon ez a háztartások esetében nem ilyen markáns.

Németországban egyes kutatók szerint év végére akár három százalék alá is csökkenhet az infláció.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/csokken-a-nemet-inflacio-mi-is-orulhetunk.765600.html

Részvény: